Full Moon

Friss...

2011-06-30T21:34:00.000+02:00

Sziasztok!
Itt a nyár, vége a sulinak meg mindennek.. Csak az a gond, hogy így is rengeted dolgom van.. De igyekszem az írással, amikor tudom hozom a következő fejezetet! Már meg van a következő rész, csak nincs időm feltenni!
De már a hétvégén, legkésőbb a következő hét elején, mindenképpen felrakom! Utána pedig, próbálok vissza állni a heti frissítésre! Nem tehetek róla de így jött össze minden... :)
Tehát hamarosan friss! ^^, :)
Bye: Dewil

9. Idegenek

2011-05-08T21:05:00.000+02:00

Sziasztok!
Itt is a következő fejezet, hát nem tudok mit hozzá fűzni! Kiváncsi leszek, hogy ki hogy fog majd szimpatizálni az új szereplőkkel! :) Fogják még bonyolítani az életünket! ;) Mindenkinek jó olvasást!
Természetesen várom a véleményeket! Bye!

RENESMEE

De késő, már ott voltunk az ajtónál benyitottam, és amit ott láttam. Nem is gondoltam volna ilyesmire. Jacobbal lefagytunk…

Az íróasztal mögött, egy aranyszemű férfi ült. Gyönyörű arca, szőkésbarna tüskés haja és hófehér bőre volt. Egy farmert és egy fekete inget viselt. Amikor beléptünk neki is megakadt lélegzete. Igaz, teljesen biztos voltam abban, hogy aki ott ül, az nem ember. Erről meg is győződtem, mikor nem hallottam felőle dobogást.
- Jó estét. – szólt a férfi udvariasan és meglepetten.
- Jó estét. – válaszoltam Jacobbal, persze neki nem nagyon tetszett ez a helyzet.
- Miben segíthetek?- kérdezte a férfi. Tényleg mit akart mondani a pincér? Hát akkor rávezetjük.
- Én voltam az, aki elkapta a tányért.
- Pincér most távozhat. – mondta, majd mélyen a pincér szemébe nézett, aztán a fiú megfordult és kiment a szobából és becsukta maga mögött az ajtót.
- Gondolom, hallotta a beszélgetést. Csak azt nem értem. – elgondolkodott. Sose látott még olyat, mint én folytattam magamba a mondatát.
- Én tudom, hogy maga micsoda. – feleltem, erre egy kicsit meglepődött.
- Miért? Maga szerint mi lennék? – kérdezte. Ezek szerint tényleg azt hiszi, hogy ember vagyok. De én ezt nem hagyhatom annyiban, meg kell ismernem.
- Tudom, hogy maga egy vámpír és nem is akár milyen. Ha minden igaz vegetáriánus. Persze idézőjelben. – adtam neki egy egyenes választ és közelebb léptem, Jacob védelmezően velem együtt mozgott.

- Remek. Én viszont nem tudom, hogy te vagy is ti mik vagytok. – válaszolt. Majd ő is felém lépett, közben farkas szemet nézett velem.
- Én úgy nevezett fél vámpír vagyok. Ő pedig a barátom Jacob. – nem mondtam meg, hogy Jake farkas hisz ez az ő dolga majd elmondja, ha akarja.
- Értem. De hogy, kerültök ti ide? – kérdezte az íróasztalának dőlve.
- Tudod, ezt én is kérdezhetném tőled. Mivel mi már egy jó ideje lakunk ezen a részen és nem tudtam, hogy vannak itt hozzánk hasonlók.
- Ja, ezt nem tudtam. Akkor úgy látszik nem jól mértem fel a terepet. Itt a környékben csak egy klánról tudok. – mondta egy zavart, de még is szívdöglesztő mosoly kíséretében.
- És pedig? – kérdeztem. Lehet, hogy tényleg ilyen informált? De eddig akkor miért nem találkoztunk?
- Te szerintem a Cullen Klán egyik tagja lehetsz.
- Telitalálat. De honnan tudsz ennyit erről? – kérdeztem.
- Mielőtt idejöttem figyeltem én is, hogy mi történik Seattle-ben. Igaz ez már pár éve volt. Na, akkor azok a vámpírok elindultak Froksba, egy másik klán ellen. Tehát így tudok a klánotokról és arról, hogy elintéztétek az össze újszülöttet. Egy időben elmentem és kerestem őket, titeket. De csak a nevüket tudtam meg. - elmosolyodott.
- Így már érthető. – tehát akkor ő már jó rég itt élt a „szomszédba” és még csak nem is tudtunk róla - Hogy hívnak? Honnan jöttél? – kérdeztem kiváncsian.

- Caleb. Európából. – mosolygott tovább. Nem tudom miért, de az amúgy is gyors szívverésem még gyorsabb lett ettől a vigyortól az arcán. – És téged, hogy hívnak? – kérdezte. Hé, várjunk csak Jacob is itt van, gyorsan ránéztem és láttam, hogy neki ez az egész nagyon nem tetszett. Nekem pedig annál inkább.
- Renesmee Carlie Cullen. – válaszoltam végül.
- Értem. – mondta. Nagyon szívesen megismerném Calebet. Most így belegondolva, az egész család örülne egy új barátnak. Talán megkérdezhetném, hogy eljönne-e hozzánk. Mi? Nem Ness félre értés volt az egész. Jobb, ha nem háborgatom ilyenekkel.
- Akkor gondolom, ez a tányéros dolog maradhat köztünk. – mondtam végül.
- Természetesen. – válaszolt. Rá mosolyogtam, majd odafordultam Jacobhoz, aki feszültnek tűnt, így szerintem ideje lenne indulnunk.
- Hát akkor mi mennénk. – hátráltam – Nem zavarjuk.
- Ne – tiltakozott, ezen elmosolyodtam – Vagy is remélem, még találkozunk! –mondta végül, kicsit szomorúan.
- Én is. – válaszoltam. Ebben a pillanatban el is felejtettem, hogy Jacob itt áll mellettem. Ránéztem és láttam, hogy nem tetszik neki ez a dolog.
- Hát akkor, ő itt van a névjegykártyám. – majd oda nyújtott egy kis papírt. Amikor érte nyúltam a kezeink egymáshoz értek. Aztán zavaromban gyorsan elvettem a kártyát és a táskámba ejtettem.
- Oké. Akkor mi mentünk is. – mosolyogtam rá még egyszer.
- Rendben.
- Viszlát! – mondtuk Jakkel.
- Viszlát. – köszönt el tőlünk Caleb.

Meg sem vártuk az ételt, ott hagytuk az árát az asztalon és elindultunk az autó felé. Én beültem az anyósülésre, Jecob pedig a kormányhoz.
Hazáig Caleben agyaltam. Nem is figyeltem, hogy mennyi idő alatt értünk haza, csak arra lettem figyelmes, hogy Jake előttem integet, hogy megékeztünk.
- Ness! Itthon vagyunk.
- Ja. Oké. – Hát visszazökkentett a valóságba. Jacob kisegített az autóból majd elindultunk a folyosón a házba. Amint beértünk mindenki a nappaliban ült.
- Sziasztok! – mondtuk.
- Hellótok. – köszöntek.
- Milyen volt a nap? – kérdezte anyu.
- Remek. – majd elmeséltem a mozis plázás dolgot. Valamint az étteremben történteket. Mindenki figyelemmel hallgatta ezt a részt.
- Azután a konyhába bementünk a helységbe és ott ült egy vámpír. – mondtam.
- Tessék? Seattleben más vámpírok? – kérdezte Em.
- Nem Emmett csak egy.
- Hogy hívják, honnan jött? – kérdezte apu.
- Caleb. Európából.
- Európába, vegetáriánus vámpír? Azt hittem csak mi élünk állatokon és a Denáliak. – mondta Rose.
- Nem biztos, hogy csak mi vagyunk ezen az életmódon. – szólt Carlisle-
Nessi elkérted a telefonszámát, vagy valamit? Szívesen beszélgetnék vele.
- Igen adott egy névjegykártyát. – feleltem mosolyogva.
- Rendben holnap vagy holnap után felhívhatnád. – mondta Jazz.
- Remek ötlet, holnap hívom. – helyeseltem, holnap megint láthatom Calebet.
- Látom, tetszik neked az a vámpír. – jött oda hozzám Alice vigyorogva.
- Ha? – gyorsan ránéztem.
- Semmi, nem szóltam. – kuncogott majd leült a kanapéra. Gyorsan körbe fordultam, akire ráesett a pillantásom, egyből máshova nézett. Egyedül Jacob, anyu és apu állták a tekintetem. Jacob.
- Rendben hát akkor én megyek is. – mondta Jake kicsit feldúltan.
- Rá érsz még. – akartam mondani, hogy maradjon még egy kicsit, de közbe vágott.
- Nem Nessi mennem kell. – mondta, majd kicsusszant a bejárati ajtón.
- Szia. – suttogtam. Senki sem szólt semmit. Gondolom, mindenki tudja, hogy Jacob a barátom. Mármint úgy, mint egy testvér, de evvel ő is tisztában van. Remélem. - gondoltam
- Megyünk? – kérdeztem.
- Persze. – felelte apu és felálltak anyuval.
- Sziasztok. – elköszöntünk, majd elindultunk haza fele. Remek tuti kérdezősködni fognak. De nekem is lesz pár kérdésem. Pár perc után már otthon voltunk, bementünk és én leültem a konyhába.

Francba, nem mentem el vadászni.
- Elmehetünk csak előtte. – mondta apu.
- Beszélnünk kell. – szólt anya. Remek. Mi lehet ilyen fontos?
- Tudod mit? Majd inkább holnap este. Ne felejtsd el felhívni a srácot. –mondta majd apuhoz ment. Oké csak tudnám, mit akarhat.
- Jöttök vadászni? – kérdeztem.
- Persze! – mondták majd elindultunk. A közelben volt öt antilop, és három hegyi oroszlán, a macskákat gyorsan leterítettük. Majd elindultunk az antilopok után, azokkal is gyorsan végeztünk, azután apu és anyu elkezdtek csókolózni. Remek. Így úgy gondoltam elindulok egy esti futásra. Pár perc múlva hallottam, hogy csatlakoznak anyuék. Már a határon kívül jártunk mikor valami megcsörrent az egyik bokorba. Megálltunk, oda mentem a zörgő bozóthoz és hirtelen egy hatalmas farkas ugrott ki belőle. Gyorsan visszaugrottam, és lelapultam támadó állásba. Apu elém ugrott anyuval. Hangos sziszegés szakadt fel a torkunkból, a farkas szintén vicsorgott. Ő nem Jake falkájába tartozott. Ez egy idegen farkas volt. Egyik percbe egy hangos üvöltés tört fel belőle a következőben pedig izmait megfeszítve támadásba lendült…

Várom a véleményeket... ;D

8. Váratlan

2011-05-01T15:17:00.000+02:00

Sziasztok!
Itt is a következő fejezet mint ígértem. Kezdődnek a változások, jönnek a fordulatok és az új szereplők... Akik mindent felforgatnak! A fejezetek átváltanak Renesmee szemszögre.. Remélem tetszeni fog, de nem is húzom tovább a szót! Mindenkinek jó olvasást!
Természetesen várom a véleményeket! ;) Bye!

RENESMEE

Reggel anyu ébresztett, mert éjjel sokáig tévéztem velük. Gyorsan felöltöztem, majd kimentem a konyhába. Igaz mindig is a vért részesítettem előnyben, de sajnos késésben voltam, így muszáj volt most emberi étellel beérnem. Ezek az ételek sosem lesznek a kedvenceim. Mikor elővettem azt a szalámit a hűtőnkből elkezdtem azon gondolkodni, hogy útközben elkapok egy antilopot. Majd apu vissza, zökkentett a valóságba.
- Nessi, szerintem nem lenne rá időd! – mondta. Igaza van háromnegyed tíz és tízre jön értem Jacob, majd megyünk moziba.
- Tudom. – válaszoltam végül.
Közbe odajött anyu. Még én megcsináltam az innivalóm, addig anya összerakott nekem egy szendvicset. Gyorsan letuszkoltam majd azon gondolkodtam, ha hazajövök első dolgom a vadászat lesz. Apu ezen, kuncogott.
- Nyugi én ezen éltem tizenkilenc évig, igaz akkor még igen is finomnak tartottam, de most értem mit érezhetsz. – mondta anyu mosolyogva. Hát persze. Letuszkoltam azt az egy szerencsétlen szendvicset, aztán lehúztam az innivalómat, hát nem nagyon jött be. Lehet, hogy gyakrabban kéne vele próbálkoznom nem havonta egyszer kétszer. Gyorsan elöblítettem azt az egy tányért, utána mentem a szobába a slusszkulcsomért és a telefonomért. Pár perc sem telt bele és megjelent Jacob.

- Sziasztok! – jött be vigyorogva az ajtón.
- Hali! – mondtam majd mosolyogva átöleltem. Az én Jacobom, nagyon jó barátok voltunk már születésem óta és ez egy cseppet sem változott. Gyorsan felkaptam a magas sarkúm és indultunk az ajtó felé.
- De aztán vigyázni. – intett anyu és apu.
- Jaj Bells, Ed ezt az anyai apai szigort felesleges bevetni, hisz egy vérfarkassal lesz, a lányotok! Amúgy is csak moziba megyünk. – szólt Jake vigyorogva.
- Alakváltó. – javította ki anyu kacsintva.
- Jó jó jó. De a vérfarkas jobban hangzik! Egyébként is, ugyan olyan brutális vagyok, mint azok. Sőt fenomenális, kész terminátor. – nevetett.
- Jól van Jacob, majd fényezd magad az autómban. – vágtam közbe nevetve.
- Na, mennyetek! – szóltak anyuék mosolyogva, majd a nagy házig követtek minket. Úgy gondoltam, hogy a Musztángommal megyünk. Hétvégén megfűztem Jacobot telefonon, hogy had vezessek én és hát, így is lett. Gyorsan bementünk a garázsba, majd behuppantunk az autóba, aztán padló gázzal mentünk moziba. Útközben hallgattam, ahogy Jake fényezte a farkasokat.

Még a filmig volt bőven időnk, addig körülnéztünk a butikokban, valamint megálltunk egy gyors étteremnél ebédelni. Én egy pohár vízen kívül nem kértem semmit, még Jake egy teljes menüt elfogyasztott. Mikor készlettünk, elmentünk a mozi elé és vettünk Popcornt, ezt kivételesen szerettem az emberi ételek között. Majd oda adtuk a jegyet, az ajtóban álló srácnak, aki igen megbámult. Nem tudom, mi lehet olyan érdekes, egy fekete felső volt rajtam, meg egy barnás miniszoknya és egy fekete magas sarkú, belegondolva az összeállításba egy szép mosolyt villantottam rá. Még a lélegzete is elakadt ezen kuncogtam egyet, azután elindultunk a terembe, majd helyet foglaltunk az utolsó előtti sorban, középtájon. A film hamarosan elkezdődött, a mozi majd nem teljesen tele volt, egyedül az első két sor volt üres, meg pár darab szék a sorok szélén. Az akció jelenetek egész jók voltak, de a film nem volt nagy durranás. Ez van gondoltam. Végigültük a két órát majd megvártuk még a mozi teremből mindenki távozik. Utána mi is leballagtunk a lépcsőkön. Még nem mentünk haza, az alsó szinten is körbenéztünk, kéz a kézben.

Ez valahogy természetes volt, külső szemlélők biztos azt hitték, hogy mi járunk s nem csak barátok vagyunk. Kicsinek mindig is barátként tekintettem Jacobra vagy mint egy bátyra. Nem rég mikor lenn voltam nála La Pushban, mesélt nekem erről a bevésődésről. Eddig nem nagyon értettem, de amikor elmondta minden világossá vált előttem. Akkor teljesen tisztán láttam, ha úgy akarom, akkor barátok maradunk, de ha nem akkor együtt lehetünk másképp is. Igazából én is szeretném, de nem tudom. Na de jó, már magamon sem vagyok képes kiigazodni. Én szeretem Jacobot csak azt nem tudom még, hogy milyen értelemben. Nem fejezd be Nessi! Remek. Már magammal vitatom meg a szerelmi, apropó baráti kapcsolatomat. Szerelem nem szerelem, barát nem barát? Nem tudom, tényleg nem igazodom ki magamon.

- Min gondolkodsz ennyire? – kérdezte Jake. Hát persze még neki is feltűnt, hogy töröm az agyam ezen az egészen. Ha tudnád, hogy én miken rágódom!
- Semmi különösen. – válaszoltam egy mosoly kíséretében.
- Hát, jó. Van kedved valamit csinálni? – kérdezte, a gyerekes mosolyával. Ezen mindig elkuncogtam magam.
- Beülhetnénk valahová beszélgetni. – Erre egy jól ismert Jacobos mosolyt kaptam válaszul.
- Rendben! Hová parancsolsz menni?
- Hát. Nem is tudom. Abba az olasz étterembe pár utcával arrébb? – kérdeztem.
- Ez most kérdés, vagy válasz? – Most nem mentem bele a játékába.
- Abba az olasz étterembe pár utcával arrébb. – jelentettem ki.
- Remek! Én vezetek. – vigyorgott. Na, erre ki a fenétől kapott felhatalmazást? Nem mondtam, hogy vezetni fog.
- Ness, add oda a kocsi kulcsot. – szólt vigyorogva.
- Ha? – észre sem vettem, hogy a parkolóban állok, az anyósülés mellett. Egy vámpír lehet szenilis? De előbb még a mozgólépcsőn jöttünk le. Tényleg rohadtul belemerültem ebbe az egész Jacob dologba.
- Renesmee. – mondta erélyesebben Jake.
- Rendben adom, már adom! – majd a kezébe dobtam a kulcsot. Na, ennyit arról, hogy nem ő vezet. Gyorsan átértünk azon a pár utcán, majd meg állt az étteremtől pár lépésre. Kiugrott az autóból és kinyitotta nekem az ajtót majd bementünk az étterembe.

Egy ablak melletti asztalhoz ültünk. Kint szokásosan megint ömlött az eső. Épp, hogy mind a ketten kényelmesen helyet foglaltunk, megjelent az asztalunknál, egy buzgómócsing pincér.
- Jó estét. Hozhatok önöknek italt? – kérdezte udvariasan.
Jacob hozzám fordult és épp kérdezni akarta, hogy mit kérek, de megelőztem.
- Egy pohár szénsavmentes vizet. – jelentettem ki, majd rákacsintottam Jacobra aki nem kezdett bele a mondani valójába.
- Én pedig egy pohár kólát. – a pincér felírta egy lapra majd eltűnt az asztalok és a vendégek között. Két perc sem telt el és már jött is vissza tálcával a kezében.
- Tessék. – mondta majd elénk rakta az üdítőt és a vizet. Azután lerakott egy-egy étlapot is. Remek enni is kell?
- Kérsz valamit? – kérdezte Jacob.
- Ő nem igazán vagyok éhes. – mondtam. Közben majd kilyukadta gyomrom, de semmi kedvem nem volt újabb emberi ételt lenyomni a torkomon. Erre Jake mint, aki nem hallotta amit mondtam, rendelt két spagettit. Remek, amint hazaértünk én tényleg levadászok egy csorda antilopot. Átnyúltam az asztalon és megérintettem a fejét, majd meg mutattam neki a képet, amint antilopokkal nyomom el a gyomromban kavargó emberi ételeket. Ezen csak kuncogott. Rendben Jacob jön még kutyára kamion, ezt a képet is megmutattam neki. Erre már lehervadt a vigyora, nekem pedig egy ördögi mosoly ült ki a számra.
- Nessi, Nessi, Nessi. – felelte, majd egy nagyot sóhajtott – Miért akarsz elütni egy kamionnal? – kérdezte boci szemekkel. Ez hülye? Nem bírtam vissza fogni magam, így elkapott a nevetés.
- Hát ez állatkínzás, ami nem olyan vicces. – tovább nevettem. Amikor végre lecsillapodtam válaszoltam a kérdésére.
- Jake azt a mondást nem is mered, hogy „Jön még kutyára kamion.” ? – kérdeztem azután kuncogtam.
- De! Csak te engem mutattál, miközben kivasalt az a rohadt nagy kamion.
- Ne túlozz. – vigyorogtam, majd megérintettem megint a fejét, és egy úthengert mutattam neki.
- Inkább a kamion! – mondta majd mind a ketten nevettünk. Pár perc múlva megjelent a pincér két hatalmas tányérral a kezében. Elém lerakta az egyiket, majd a másik amit Jacob elé szánt, kicsúszott a kezéből. Nem volt mit tenni elkaptam a tányért, aminek a földön kellett volna landolni. Rendben kicsi lány nagyon ügyes voltál, lehet tapsolni mondtam magamba. Most, hogy a francba fogom én innen kimagyarázni magam?
- Kisasszony. Rendkívül jók a reflexei. – mondta, majd gyanúsan rám nézett. Apu, hogy miért nem vagy itt. Legalább tudnám, hogy mit gondol. Szerintem anyut és a többieket megütné a guta ha megtudnák, hogy egy étteremben buktattam le magunkat.
- Ő hát igen. Köszönöm. – válaszoltam, s közben kihűlt a vér az ereimben.
- Pillanat Uram. Hozok önnek egy másik tál tésztát. – felelte a pincér. Majd elindult a konyha irányába. Jacobbal most nagyon füleltünk. A pincér lassú léptekkel haladt az ajtóig, de amint eltűnt mögötte, szinte rohant egy másik ajtóhoz, amit úgy feltépett, hogy még talán a kilincs is a kezében maradt. Gyorsan bement abba a helységbe és magára csapta az ajtót, azután valakihez elkezdett beszélni. Ez elég furcsa volt, így teljes erőbedobással hallgatóztunk.

- Uram elnézést, de az imént eldobtam egy tányért. – szólt a pincér idegesen.
Uram-atyám, ez miért ilyen fontos? Kérdeztem magamtól, majd tovább füleltem.
- Remek és összetört? Mert nem hallottam törés hangot. – felelte az idegen hang nyugodtan. Hogy, hogy hallotta? Ez nekem furcsa. Két fal mögött ült, de a hangja olyan tiszta volt. Jó jó Nessi ne kalandozz el, majd folytattam a figyelést.
- Nem, nem dehogy is. – mentegetőzött – Egy hölgy nagyon ügyesen, egy gyors mozdulattal, elkapta a tányért.
- Hogy érted, hogy egy gyors mozdulattal? – kérdezte a férfi.
Remek Ness bukta. Leleplezted magad. Hiába vagy emberi még is kiderült, hogy mégsem vagy az.
- Úgy értem, hogy olyan gyorsan, hogy.
- Mond már! – siettette a férfi.
- Annak le kellett volna esnie Uram! Azt, aki megfogja az egy… Síri csend. Jacobbal összenéztünk, majd felálltam és elindultam a konyha felé persze Jake jött mellettem. Akik mellet elhaladtunk, azoknak ránk szegeződött a tekintetük. Aztán az ajtóhoz értünk és beléptünk rajta. A szakácsok meglepődtek, végigmért mindenki minket, majd észrevettem azt, az ajtót. Elindultunk felé Jakkel, de közben mindenki megakart, állítani.
- Oda nem mehetnek be! Álljanak meg! – jöttek a fenyegetődzések.
De késő, már ott voltunk az ajtónál benyitottam, és amit ott láttam. Nem is gondoltam volna ilyesmire. Jacobbal lefagytunk…

Várom a kommenteket! :)

7. Hétvége

2011-04-27T18:04:00.000+02:00

Sziasztok!
Először is egy hatalmas bocsi, hogy megint tök sokára hoztam a frisst! Hétvégén lehet, hogy hamarabb de mindenképp jövök a következő fejezettel! Ez még Renees lett, de a következőben már megkezdődnek a fordulatok! :) De majd erről akkor.. ;) Hosszú lett, de inkább a családról szól most a sztori.. Az előző nem tetszett, hogy csak 1-2 ember kommentelt? :/ Na mind1 van mint csiszolni még az írásaimon de azért ide több véleményt kapok remélem.. :) Na mindenkinek jó olvasást! :) Bye!

(BELLA)

Aztán elindultunk a nappaliba, amint látótérbe kerültünk, mindenki ránk nézett. A többiek közelebb jöttek, Edward felállt mellénk, anya szintén felállt.
- Ő itt Renesmee.. –mondtam. Anyámnak könnybe lábadt a szeme majd közelebb lépett és végig mérte az unokáját. Az arcán rengeteg érzelem futott át, meglepődés, csodálkozás, öröm, szeretet majd megszólalt.
- Szia, drágám! Renne vagyok. – mosolyogva átölelte Nessit – Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek téged. Gyönyörű vagy.
- Köszönöm. – mosolygott lányom.
- Látom anyukád csokoládé barna szemeit örökölted, és apukád arcvonásait. –jegyezte meg Renee. Tudtam, hogy észre fogja venni ezeket a hasonlóságokat, habár ki ne venné észre? Főleg, hogy anyám kivételesen is nagyon jó megfigyelő volt.
- Hát igen, de inkább anyja lánya. – szólalt meg Emmett vigyorogva.
- Köszi. – nyújtotta rá a nyelvét Nessi. Ezen csak kuncogott anyu.
- Na jó ne álljunk itt, üljünk le a kanapéra. – mondta Alice, majd mindenki helyet foglalt a nappaliban.

Az este beszélgetéssel telt. Míg Renee Nessit kérdezgette az iskoláról, a terveiről, a fiúkról és persze az egész családot, hogy mi történt az utóbbi időbe, na meg Charliet faggatta, hogy miért nem mondta el legalább ő az igazat, addig én kényelmesen ültem Edward ölelésében. Most éreztem magam teljesen boldognak, úgy éreztem, hogy már megvolt tényleg mindenem. A világ legszebb gyermeke, a legcsodálatosabb férje és a legjobb családja. Most szó szerint önkívületi állapotba voltam és csak mosolyogtam egész este. Mikor anyu végzett a kérdéseivel, mesélt a mostani házukról, meg az utazásaikról. Később, éjfél körül elköszönt mindenkitől és Charlie is hazament. Anyámnak megmutattam a szobáját, ami Edward régi szobája volt, a rég vett vasággyal. Amikor beléptünk az emberi emlékekre gondoltam. Arra, amikor megkérte a kezem és, hogy én mennyire nem akartam az esküvőt, de rájöttem nem sokkal utána, hogy jól döntöttem. Ő az, aki nélkül nem tudtam volna élni. Majd az első napra gondoltam a házban. Amikor nevetve ültünk a kanapéján és Alicek akkor jöttek be, hogy megkérdezik, megyünk- e velük játszani. Megannyi emlék árasztott el ebben a pillanatban.

- Gyönyörű ez a szoba. – szólt anyu.
- Igen tudom. Edward régi szobája volt. – válaszoltam.
- Meseszép. De hogy-hogy régi? Ti nem itt laktok? – kérdezte, miközben segítettem neki kipakolni.
- Ő. Nem egészen. Mi egy kicsit beljebb lakunk az erdőben egy gyönyörű tisztáson. Majd holnap megmutatjuk a házunkat. – mondtam.
- Rendben. – válaszolta. Mikor végeztünk a pakolászással, megöleltük egymást majd elköszöntem tőle és lementem a nappaliba.
- Azt hiszem mi is megyünk. – mondta Edward a többieknek.
- Rendben. Jó éjszakát! – válaszoltak, aztán mi is elköszöntünk, és elindultunk haza. Otthon, Nessi elment a szobájába, mi pedig Edwarddal elvonultunk a sajátunkba. Levetkőztünk, majd egész éjjel egymás karjaiban feküdtünk.

- Jó reggelt! – mondtam. Majd feljebb húztam magam, és megcsókoltam szerelmem.
- Neked is. – válaszolt, közben szorosan magához ölelt.
- Lassan mennünk kéne, hisz anyu hamarosan felkel.
- Igen menni kéne. – helyeselt, majd lassan elindultunk a gardróbba.
Edward egy fekete pólót és egy szürkés koptatott farmert vett fel egy fekete sportcipővel, míg én egy szintén koptatott szürke egy két árnyalattal világosabb szűk farmert vettem fel, egy vörös felsővel, és szintén egy hosszúszárú csizmával. Amint készlettünk magához húzott.
- Gyönyörű vagy, mint mindig.
- Köszönöm! – mosolyogtam majd megint megcsókoltam. Mikor kezdtünk belemelegedni és egyre nagyobb hévvel faltuk egymás ajkait, muszáj volt elszakítani magam tőle.
- Ha most egymásnak esünk, akkor szerintem délig nem érünk oda. – mondtam mosolyogva, erre ő egy szívdöglesztő mosolyt villantott.
- Rendben akkor induljunk. – válaszolta. Indultam is volna az ajtó felé, de visszarántott még egy csókra, ami most kicsit rövidebbre sikeredet.
- Drágám, este innen folytatjuk. – ígértem meg neki, aztán végre mind a ketten elindultunk a nappali felé. Pár perc múlva csatlakozott hozzánk Nessi, aztán elindultunk a ház felé.

Amikor a házhoz értünk, lassan felsétáltunk a lépcsőn majd Edward kinyitotta előttünk az ajtót és bementünk. Emmett sakkozott Jasperrel, Alice és Rose a számítógépen ügyködtek, Carlisle pedig újságot olvasott a kanapén, eközben Esme a konyhában sürgölődött. Elindultam segíteni neki, miközben Edward leült Carlisle mellé.
- Szia! –mondtam neki.
- Hello drágám. – mondta mosolyogva.
- Segíthetek valamiben?
- Ha szeretnél.
- Persze. – mondtam mosolyogva. Azután megterítettem egy személyre, lefőztem a kávét, kiraktam az asztalra a péksüteményeket. Esme kiszedte a hideg ételeket a hűtőből, majd lerakta a kenyér mellé. Amint lefőtt a kávé hallottam anyut lejönni a lépcsőn.
- Jó reggelt! – köszönt.
- Jó reggelt. – válaszolt mindenki, majd elindult felénk a konyhába.
- Hogy aludtál? – kérdeztem.
- Remekül. Ti mióta vagytok fent?
Gyorsan rápillantottam az órára nyolc óra múlt öt perce.
- Hát tudod, nekünk nincs szükségünk alvásra.
- Oh. Értem. – válaszolt, majd elment a mosdóba és negyed óra múlva már jött is felöltözve a konyhába.
Anyám, Esme és én leültünk az asztalhoz, majd miközben evett elbeszélgettünk egy kicsit.
- Ti nem esztek? – kérdezte anyám félénken.
- Nem. Mi nem rég ettünk mindannyian. – válaszoltam, hogy mit, azt szerencsére nem kérdezte.
- Oh. Értem. – majd folytatta a reggelit. Mikor befejezte elpakoltunk, és mi is csatlakoztunk a többiekhez. Renee, Esme és Carlisle a kanapén beszélgettek, hogy ma mit szeretnének csinálni. Én közben odamentem Alice-hez és Rose-hoz, hogy min ügyködnek.
- Váó, csodás ez a vörös ruha. – mondtam, amint megláttam a monitoron a gyönyörű estéit.
- Tetszik?- kérdezte Rose.
- Hát persze. Ez meseszép.
- Akkor meg mutatom a tiédet is Bella. – mondta Alice.
Majd megláttam egy csodaszép sötétkék ruhát, egy fekete selyem szalaggal a derekán.
- Ez, csodálatos. – hüledeztem, majd Alice megmutatta a többi ruhát is.
Rose volt a gyönyörű vörös ruha, Alice-é egy fekete csipkés, de szintén csodaszép ruha. Esme ruhája egy világoskék nagyon szép szabású estéi volt, utána következett Nessié, övé is egy gyönyörű bordó ruha volt.
- Csodálatos ruhák Alice, de hova is kellenek? – kérdeztem.
- Tudod Bella, ha esetleg mennénk bálba vagy lenne esetleg egy buli a közeljövőben így gondoltam megadjuk a módját. Persze ha lesz.
- Alice, mit láttál? – kérdeztem.
- Még semmit. De majd fogok.. – viccelődött.
- Rendben. – mondtam. Ez gyanús volt számomra, milyen parti lesz az, ahova gyönyörű estéire lesz szükségünk?
- Bella. – szólt anyám így nem is gondolkodtam tovább a ruhákról.
- Igen?
- Délután elmehetnénk Charlie-hoz rég voltam már nála. – mondta.
- Oké, tőlem mehetünk.

A délelőtt gyorsan elment. Három órakor elindultunk Charlie-hoz. Én, szerelmem és anyu mentünk csak. Amikor Charlie-hoz értünk, bementünk és apu bevezetett minket, a jól ismert nappalijába. Miközben anyuék beszélgettek én elgondolkoztam a Charlie-nál töltött hónapokról. Halkan beszélgettem Edwarddal.
- Emlékszel, amikor először voltál itt, mármint amiről én is tudtam. Tudod a rét után. – emlékeztem.
- Persze, azt nem felejtem el. – kuncogott – Nagyon fel voltál, dobva.
- Tudom. – mosolyogtam el én is.
Majd tovább beszélgettünk azokról az időkről. Hát igen már hat éve történtek.
Az idő gyorsan elszaladt. Azóta annyi minden történt, jó és rossz is.
- Felmegyünk? – kérdeztem szerelmem.
- Persze. – majd kézen fogva elindultunk a lépcsőn. Mióta Edwardékkal lakom, azóta nem nagyon jártam itt, utoljára pár éve jöttem fel néhány cuccomért. Persze, sokszor jövünk Charliehoz, de akkor sem szoktam feljönni általában a nappaliban szoktunk beszélgetni. Mikor felértünk kinyitottam a szoba ajtaját és beléptem. Szinte semmi sem változott. Olyan érzésem volt, mint amikor Phonixből költöztem ide. Eszembe jutott a gyerekkorom, de legjobban az Edwardal töltött esték. Körbenéztem, az íróasztalomon, a képeken, a CD-ken és a könyveimen, amiket itt hagytam.
- Semmi sem változott, szinte ez az egy hely az életemben, ami mindig ugyan úgy marad. Vámpírráválásom után a múltunkra egy lepel kerül, ami miatt nem nagyon tudunk emlékezni. De itt, szinte bármi az eszembe jut. – motyogtam.
- Én is mindenre emlékszem, ami itt történt. – mondta mosolyogva Edward. Majd lefeküdt az ágyamra, úgy ahogy régen tette.
- Most ez hülyén hangzik, de olyan érzésem van, mintha még mindig ember lennék és épp Charile tudta nélkül lennél itt velem.
- Értem. Igaz akkor sem szegtem meg Charlie szabályait, azt mondta nem léphetem át a küszöbét..
- Igen drágám, és te képes voltál az ablakon felmászni értem. – majd ráugrottam játékosan.
- Pontosan. – vigyorgott alattam szerelmem. Szorosan egymást ölelve feküdtünk az ágyon, de továbbra is a szobát bámultam. Pár perc múlva kopogás hallatszott a szobaajtómon. Miközben válaszoltam a kopogásra, lassan felültünk szerelmemmel az ágyra.

- Gyertek. - Majd anyám jött be az ajtón Charlie kíséretével.
- Ugye nem zavartunk meg? Csak tudod nagyon rég nem voltam már itt. – szólt anya – majd ő is elindult és körbenézett a szobába.
- Nem zavartok. – válaszoltam közben aztán néztem, ahogy anyám leült a régi hintaszékbe.
- Semmi sem változott. Csak Bella nőtt fel. – mondta Renee.
- Tudom. – válaszolt Charlie az ajtófélfának dőlve.
Olyan jó volt látni, ahogy anyáék beszélgetek a gyerekkoromról. Amit meséltek szinte mindet elképzeltem, ahogy anya tartott picinek a kezében a hinta székben, ahogy Charlie a karjaiban tartott az ablaknál, mindent. Ilyenkor tényleg olyan öröm árasztott el, amit az utóbbi időben éreztem. Itt is rengeteg kellemes emlékről beszélgettünk, de mint minden napnak, ennek is hamarosan vége lett. Este nyolc fele, elindultunk haza. Mikor hazaértünk, Esme már vacsorával várta Reneet. Anyu gyorsan vacsorázott, majd egy kis beszélgetés után mindenki elment a szobájába. Mi is hazamentünk, nem nagyon volt kedvem most semmihez így leültünk Edwarddal a tv elé, és egész éjjel azt bámultuk egymás karjaiban.

Másnap reggel időbe átmentünk. Anyut reggeli után elhoztunk hozzánk, csodálkozva nézte meg az egész házat, nagyon tetszett neki a nappalink és a kis a kőfolyosónk, de a kertben is gyönyörködött egy darabig. Tíz óra fele visszamentünk aztán segítettem neki összepakolni. A délelőtt további részében beszélgettünk utána Renee elment ebédelni, mert Esme készített neki valami finom ételt. Ahogy kész lett anyám, mint mindig most is agyon dicsérte Esme főztjét. Ebéd után átjött Charlie, akivel még közösen beszélgettünk egy nagyot, majd kettő óra felé anyám elköszönt mindenkitől és Edwarddal kivittük a repülőtérre. Meghatódva elbúcsúztunk, de megígértem, hogy hamarosan újra találkozunk majd, aztán még egy ölelés és szólították az utasokat a beszállásra. Mikor hazaértünk, az autót leraktuk a garázsba elköszöntünk a többiektől, azután haza mentünk. Nessi, Edward és én mindnyájan lefeküdtünk a kanapénkra és egész éjjel tévéztünk. Közben ropogott a tűz a kandallóban.

Következő rézben megkezdődnek a fordulatok, most már belevágunk a sztoriba rendesen! ;)
Na de várom a véleményeket! :)

Új Külső!

2011-04-10T17:46:00.000+02:00

Sziasztok!

Bocsi, hogy megint nem volt egy ideje friss. Rengeteg dolgom volt ebben az utóbbi időben, plusz rengeteg versenyem volt. Nemsokára jön a következő fejezet, már majdnem kész. De addig is, hoztam egy világosabb külsőt, szerintem jobb mint az előző volt és remélem mindenkinek tetszik. :)

A Fejlécről annyit, amint látjátok befigyel valaki. Ő lesz az új szereplőnk ugyanis a sztori pár fejezeten belül nagy fordulatot vesz. Hogy milyen irányba? Majd meglátjátok. Annyit mondhatok, hogy izgalmas perceket fognak okozni, az új jövevények. :) Igen többen is lesznek de előbb ismerjétek meg majd Calebet. :) Oldalt a szereplőknél már feltüntettem. Hogy milyen okból csöppen a Cullenek életébe? Hm.. Majd kiderül.. ;)

Szép napot mindenkinek! :)

6. fejezet: Renee

2011-03-12T19:59:00.000+01:00

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem evvel a fejezettel, csak egyszerűen nem volt időm írni!
Rengeteg dolog összejött! Azért egy picit hosszú fejezetet összehoztam nektek és megpróbálom hamarabb hozni a következő frisst! Remélem tetszeni fog, a helyesírási hibákért előre is bocsi! :) Természetesen várom a komikat, hogy milyen lett! Legalább is nagyon örülnék neki! :) Jó olvasást mindenkinek és szép estét! :)

(BELLA)

Idegesen nézetem az órára, még Jasper sem tudott teljesen megnyugtatni. Remek gondoltam magamba, négy óra lesz. Tehát a taxi bármelyik percben megérkezhet. Miközben ezen, gondolkodtam még hány percem van, Alice robogott le a lépcsőn.
- Három és fél perc! – mondta.
Ekkor már hallottuk lassítani az autót a főúton. Remek már a házunk felé tartanak. Már csak három perc számoltam magamban. Röpke 180 másodperc múlva, anyám besétál azon az ajtón. 175..174..173..172..
- Nyugodj meg Bells. – szólt Charlie. Aki három óra fele megérkezett.
- Persze apu. Nyugi. Könnyű azt mondani. – morogtam magamba. Majd Edward oda jött mellém és a fülembe súgta.
- Menni fog Bella. Szeretlek. – majd átkarolt a derekamnál.
- Tudom. Én jobban. – ezen kuncogott. Majd felemelte az állam és megcsókolt.
- Hát akkor gyerünk. – mondtam halkan, és akkor megállt egy sárga taxi a ház előtt. Megremegtem, ennyire ideges még sosem voltam.

- Majd én megyek! – mondta Carlisle amint az ajtóhoz ért Edward követte. Hátráltam két nagy lépést. Esme és Alice mellém álltak.
- Menni fog drágám. – mondta Esme.
- I-i-ig-e-e-n..? – makogtam inkább kérdés volt, mint válasz.
Majd hallottam, ahogy anyám üdvözli Edwardot és Carlislet.
- Sziasztok! – mondta és elakadt a lélegzetem.
- Szia! – mondta Carlisle és Edward egyszerre.
- Segítek a csomagokat bevinni. – ajánlkozott Edward.
- Oh, köszi de elbírom. – tiltakozott. Ezek szerint, valami közbejött és anya egyedül érkezett. Remek, legalább Phil nem tudja meg.
- Nem! Hagyjad csak majd mi! – válaszolt végül Carlisle.
- Oké. – mondta végül Renee. Aztán hallottam, ahogy elindulnak felfele a lépcsőn. Ekkor olyan gyorsan kibújtam Esme öleléséből csak vámpír családtagjaim vehették észre, hogy elmenekültem az alsó mosdóba. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót és leroskadtam a hideg kőre. Most mi lesz? El fog menekülni, vagy megérti a dolgokat? Mi lesz? Nem. Nem tehetem ezt anyámmal. Legszívesebben elszaladtam volna, nem tudom hova, csak el innen és jó messzire. Nem akarom ezt az egészet.

- Bella? – hallottam anyám hangját a nagy üdvözlések közepette.
- Pillanat, megkeresem. – szólt Edward. Majd macskaszerű léptekkel az ajtóig jött, aztán bekopogott.
- Bejöhetek? - kérdezte.
- Igen – mondtam még mindig a földön gubbasztva.
- Mi a baj? – kérdezte majd leült mellém a kőre. Átkarolt egyik kezével, én pedig szorosan hozzá bújtam. Ebben a percben se ő, se Jasper nem volt képes arra, hogy megnyugtasson.
- Ez nem fog menni. – motyogtam.
- De fog Bella! Nem lesz semmi gond.
- Biztos vagy ebben? – kérdeztem remegő hanggal.
- Teljes mértékben. – majd megpuszilta a fejem búbját.
- Mi van, ha mégsem akkor mi lesz? Mit csinálunk?
- Nem tudom. De nyugodj meg, nem lesz semmi probléma.
- Akkor mennyünk. Essünk túl ezen az egészen.
- Rendben. – majd felállt és felhúzott a kőről, aztán magához húzott és megcsókolt. Majd elindultunk kéz a kézben. Gyerünk Bells! Most vagy soha. Vámpír létemre eléggé félek és az a legnagyobb gond, hogy a saját anyámtól. Jobban mondva nem is tőle, ha nem a reakciójától, hogy elfogad-e annak, ami vagyok. A folyosó nagyon rövidnek tűnt, öt lépés volt már csak a nappaliig. Négy, három, kettő, egy. Már láttam is anyámat. Szinte semmit sem változtak az esküvő óta. Bella hát akkor rajta.
- Szia, anyu! – mondtam.
- Bella! – fordult meg anyám, majd megdermedt és végigbámult rajtam. Ettől féltem. Majd hirtelen mozdulatokkal átvágott a nappalin és megölelt. - Jaj drágám! Annyira hiányoztál.
- Te is nekem. – makogtam a reakciója miatt. Eltolt magától majd végig mért.
- Jézusom. Mi történt veled? Olyan sápadt vagy és a szemed? – teljesen elhűlve hátrálni kezdett. Charlie mögé lépett és megfogta.
- Tudom anya. Nehéz lesz megérteni, de kérlek ülj le és mindent elmagyarázok.

Anya kételkedve, de leült a kanapéra, mellé Charlie. A szeme félelmet tükrözött aggodalommal. Nem erre számított, hisz ki számít arra, hogy a lánya vámpírrá változik? Azonnal megfogtam Edward kezét és megnyitottam a pajzsom. Sejtettem tudtam, hogy ez lesz. Most mit mondjak? Anya vámpír vagyok, van egy unokád, ja és a férjem és annak a komplett családjai is az. A legjobb barátom pedig egy vérfarkas.
- Beszéljek én? – kérdezte halkan Edward.
Nem kell. Ezt nekem kell megoldanom. Nagyot sóhajtottam, majd belevágtam.
- Tudod anya, ha ezt elmondjuk nektek, akkor erről egy szót sem mondhatsz, senkinek különben az egész családot veszélybe kevered.
- Rendben. Csak kérlek légy őszinte. – mondta higgadtan, de a hangja megremegett. Legszívesebben oda bújtam volna hozzá, de nem tehettem.
- Oké. Tudod ez hét éve történt. – kezdtem bele s megpróbáltam összefüggően és érthetően elmagyarázni a dolgokat.
- Várj te tudtad, hogy Edward micsoda? – nézett férjemre.
- Igen. – mondtam bűnbánóan.
- És miért nem mondtad el? Charlie tudott róla?
- Senki sem tudta, Charile is csak azóta tudja, hogy…
- Rendben. Én tudtam mindig is, hogy Edward több mint ember. De beigazolódott a gyanúm. Akkor ti most mik vagytok? És miért drágám?
- Figyelj anyu. Pár éve, a nászút után nagyon bet..
- Bella teherbe esett Edwardtól. – mondta Charlie. Szúrós szemmel néztem rá.
- Bells, őszintén Reneenek is joga van ehhez. – tudom, gondoltam magamba. Anyámnak is tudnia kell, hogy ő már régóta nagymama. Furcsa volt ebbe belegondolni, de tényleg nem foszthattam meg ettől. Pedig ez lett volna a legésszerűbb ebben a helyzetben.
- Mihez? Teherbe? Bella, hisz nem beteg voltál? Utoljára akkor beszéltünk vagy is Charlie mondta, hogy ne is jöjjek, mert ő sem láthat téged. Utána felépültél igaz tudtam, hogy valami nincs rendben, mert Charlie is teljesen máshogy állt a dolgokhoz, amikor rólad kérdeztem. Veled pedig telefonon ezer éve nem beszéltem. Ezt nem értem.. – mondta, megrázta a fejét és maga elé bámult.

- Anya. Teherbe estem. Mivel Edward nem ember, így nem tudtuk mi lesz ennek a vége. Egyre rosszabbul lettem, a gyermeket természetesen semmi féle képen nem akartam elvetetni. Így egy hónap szenvedés után, majdnem belehaltam a szülésbe és Edward megmentette az életem.
- Hogy mi? Mi történt? Egy hónap után? Van egy gyereked és Edward micsoda?
- Anya. Nyugodj meg kérlek. Ez rendkívül sok lesz számodra. – mondtam, majd vett két mély levegőt aztán újra megszólalt.
- Rendben. Edward? – körbenézett a szobában a családtagjaimon- Ti-ti mik vagytok? Mondjátok, el kérlek. Nem foglak veszélybe keverni titeket, hisz Bella a lányom. Csak kérlek, mondjátok el őszintén.
- Renee. – szólt apa.
- Nem Charlie, tudni akarom! Tudni akarok mindent!
- Rendben elmondom az egészet. Hallgass végig.
- Oké. Míg magyarázod, addig én megpróbálom megemészteni.
- Kezdem a legelején. Mikor Edwardot megismertem, idővel rájöttem, hogy micsoda. - néztem szerelmemre, majd összekulcsoltuk ujjainkat – Később jöttek a bonyodalmak, majd esküvő, nászút. Nászúton teherbe estem, hisz nem tudtuk, hogy lehet-e embernek egy…
- Egy mitől? – kérdezte Renee.
- Vámpírtól. – mondtuk egyszerre Edwarddal és Charlieval. Anya teljesen elsápadt, azt hittem rosszul lesz.
- Ezt ugye nem mondod komolyan? – kérdezte, ijedten.
- Kérlek, had fejezzem be. – erre már csak bólintott majd folytattam – Tehát nem tudtuk, hogy mi van akkor, ha egy ember és egy vámpír.. Mikor kiderült, azonnal haza utaztunk. Carlisle azonnal megvizsgált és kiderült, hogy igazam van. Napról napra rosszabbul lettem. A gyerek nagyon gyorsan fejlődött, egy hónap után elérkezett a szülés. – itt Edward kezdte folytatni, mert elhallgattam.
- Bellánál sürgősen be kellett avatkozni, hogy megmentsük az életüket. Jake és Rosalie segítettek a szülésnél. A gyermek túlélte, de Bella haldoklott, így muszáj volt ezt az egészet megtennünk. Hidd el senki sem akarta, hogy így érjen véget, de már nem lehet a múlton változtatni. – mondta.
- Anya. Én tényleg sajnálom. – fejeztem be lehajtott fejjel. Csend lett, vártunk míg anyám felfogja, megemészti az imént hallottakat, azután ő törte meg a csendet.

- Köszönöm. – ennyit mondott. Felkaptam a fejem és láttam, hogy könny folyik az arcáról, aztán hirtelen folytatta – Köszönöm, hogy megmentetted az életét és neked is drágám, hogy elmondtad az igazat.
- Nem haragszol, nem utálsz? – kérdezte. Én is biztosan sírtam volna, ha ember lennék. Még is váratlanul ért ez az egész.
- Nem. Igaz nem örülök annak, ami vagy. De te akkor is az én lányom vagy és ezen nem változtat semmi. – mondta, mire befejezte a mondattá addigra már ott voltam és szorosan, persze óvatosan megöleltem.
- Köszönöm. Szeretlek anyu. – mondtam.
- Én is kicsim. De még nem fejezted be, amit elkezdtél. Mi lett a gyermekkel? Jacob ő, hogy jön ide? – kérdezte anya, majd mellé ültem és folytattam a története.
- Kislány lett. A neve Renesmee ha minden igaz nemsokára megismerheted. Jacob pedig, a legjobb barátom. – nem mondhatom el, hogy ő micsoda hisz ez őt érinti. Azt hiszem szólni, fogok Nessinek, hogy jöjjön ide, már biztos a házunkba van és pakolja a ruháit Charliehoz.
- Renesmee? Tehát nagymama vagyok. – jelentette ki, majd egy mosoly jelent meg az arcán.
- Hát ezek szerint igen. – mondtam.
- Jaj. Ez csodálatos. Akkor ezek szerint ő mg kisgyerek nemde? - kérdezte anyu.
- Ő igen.. Még valami. Mivel félig vámpír így gyorsabban is növekedett így most 17 éves. Hamarosan itt lesz, mindjárt telefonálok neki.
- Majd én. – szólt Edward, majd felállt és arrébb ment telefonálni.
- Oké.
- Hát, ez. Sok volt egy kicsit. – mondta anyu sóhajtva – Mindig is azt hittem, hogy a.
- Vámpírok. – mondtam ki helyette.
- Igen, hogy az csak kitaláció. Nem gondoltam volna, hogy léteznek.
- Én is így voltam vele. De, tudod.
- Jó-jó, csak ami szükséges azt mondjátok el. – motyogta kicsi mosollyal az arcán. Erre Charlie elnevette magát.
- Min nevetsz ennyire itt mellettem? – kérdezte anya, aput.
- Ugyan ezt mondtam Bellának, amikor nekem mesélték el ezt az egészet.
- Ja, értem.

- Nessi, nemsokára itt lesz. – jött oda hozzánk Edward, majd leült velünk szembe a kanapéra. Én pedig felálltam és odabújtam hozzá miközben átölelt.
- Jó látni, hogy még mindig ennyire szeretitek egymást. – szólt anyu.
- Nem. Még annál is jobban. – válaszolt Edward, erre nekem muszáj volt megcsókolnom, a többiek csak mosolyogtak.
- Na és Phil, hogy-hogy nem jött? – kérdeztem.
- Még mindig másodligás baseball játékos, és pont e hétvégén lesz kétfontos meccse, így nem tudott eljönni. De mindenkit üdvözöl.
- Mi is őt. – mondtuk.
- Esme és ti, hogy vagytok? – kérdezte anya.
- Remekül Renee. Tudod én is nagyon örülök, hogy tisztáztuk ezt az egész ügyet. Szegény Bella nagyon aggódott az miatt, hogy-hogy fogsz reagálni.
- Értem. De kicsim – fordult most hozzám – tudhattad volna, hogy bármi is vagy mint mondtam, te mindig az én lányom maradsz!

Hirtelen kinyílt a bejárati ajtó és bejött Nessi. Amint hallottam megállt az előszobába. Felálltam és kissétáltam hozzá, közbe anya tovább beszélgetett Esmevel. A többiek vagy a számítógéppel vagy a tévével kötötték le magukat.
- Szia drágám. – mondtam majd megöleltem.
- Szia anyu. Biztos? Elmondtatok neki mindent, mit fog szólni hozzám?
- Igen, igen. Szerintem biztosan örülni fog annak, hogy végre megismer.
- Rendben akkor mennyünk. – mosolygott a lányom.
- Oké.
Aztán elindultunk a nappaliba, amint látótérbe kerültünk, mindenki ránk nézett. A többiek közelebb jöttek, Edward felállt mellénk, anya szintén felállt.
- Ő itt Renesmee..

Várom a véleményeket! :)

5.fejezet - Idő

2011-01-31T17:23:00.000+01:00

Sziasztok! Bocsi, hogy ennyit késtem a frissel, de teljesen kiment a fejemből plusz, időm se volt felrakni. Na de mind egy. Láttam az előző fejezethez nem érkezett egy vélemény se. :( Ennyire rossz volt? Ha olvasod létszí dobj egy pár soros komit, hogy tudjam tetszik-e vagy sem. :) Bye!

(BELLA)

A hét nagyon gyorsan elment. Most egész éjjel tévéztünk Edwarddal nem tudtam nyugodtan feküdni. Anyám ma délelőtt megérkezik a reptérre és durván hat óra múlva találkozunk, aztán újra kiderül minden.
Az e-mail, amit tegnap kaptam, amiről Alice látta, hogy ma megérkeznek benne volt, hogy Taxival jönnek, ne fáradjunk az értük menéssel. Pedig valamelyik fogadott testvérem, vagy Edward elhozhatta volna őket. Nem Edward még sem szükségem van rá. Egész éjjel azon gondolkodtam, hogy anyám mit fog erre az egészre reagálni. Utálni fog, vagy meg fogja érteni ezt az egészet? Végül is Charlie is elfogadta a dolgot, anyám pedig még jobban alkalmazkodott a misztikus lényekhez, de nem tudom. Emlékszem apám arcára, amikor meglátott a kanapén. Az a meglepettség, boldogság és düh, beleborzongtam.

- Mi a baj? – kérdezte Edward.
- Semmi. Csak ideges vagyok anyám látogatása miatt. –mondtam.
- Nem lesz probléma szerintem meg fogja érteni. Charlie is itt lesz Alice még tegnap este felhívta. Szóval nyugalom, mindannyian melletted leszünk.
- Charlie? Remek, erre nem is gondoltam.
- Én is így gondolom. Renee szerintem tényleg megfogja érteni és elfogja fogadni azt, amik vagyunk. Amikor ott voltunk nála még régebben. Akkor hát, hogy is mondjam. Neki is elég érdekes a gondolkodása olyan, mint egy gyermeké. Mintha még mindig gyermek lenne.
- Igen hát általában én voltam a felnőtt, míg együtt éltünk. Emlékszel, amikor épp ismerkedtünk és a korodat kérdeztem? – nevettem.
- Hát persze. – válaszolta és egy puszit nyomott a fejemre.
- Nem nézel ki, tizenhétnek mondtam a kocsidban. Aztán te pedig kontráztál, hogy én sem vagyok az a megszokott tinédzser. Úgy látszik mindig is ellentétje voltam anyámnak. Charlie-ra ütök. – nevettem.
- Erre én is rájöttem, amikor először hallgattam bele apád gondolataiba. Elég halk volt, szinte alig voltak gondolatai. Nyugis természetű volt, míg el nem hagytalak. –beleborzongott- Utána igen csak vicces volt a viselkedése. De az esküvő óta ismét ugyan olyan nyugodt lett.
- Ez már a múlt. Most már csak az a fontos, hogy mi „lesz”! – aztán megcsókoltam.
- Hát azt senki sem tudhatja. Kivéve Alice.
Nevettünk. Majd felálltam szerelmem mellől és odasétáltam az ablakhoz.

Amint kinéztem a nappali ablakán láttam, ahogy kezd világosodni, legalább a nap nem sütött ki. Az ablak előtti rózsabokorra rá szállt egy kis madár és elkezdett csicseregni. Most minden olyan nyugodt volt, mintha ez is csak egy olyan nap lenne, mint a többi. Részben ez igaz is volt, csak annyi a különbség, hogy ma itt lesz anyu is. Ebbe belegondolva sem lettem ideges, tényleg kezdtem teljesen megnyugodni. Épp a virágos kertet néztem, amikor hirtelen előugrott az erdőből Jasper és Alice.
- Értem miért vagyok ennyire nyugodt. – motyogtam durcásan.
Edward nevetett úgy látszik értette a célzást.
- Jasper már csak Jasper. – vigyorgott tovább.

Majd kopogtatást hallottunk.
- Gyertek csak. –mondtam, aztán nyílt is az ajtó.
- Jó reggelt! – jöttbe hatalmas vigyorral Alice.
- Sziasztok! – mondta Jazz.
- Jó reggelt nektek is! – mondtuk egyszerre Edwarddal, míg ők leültek a kanapéra vele szembe.
- Van egy jó hírem Bella. – fordult felém mosolyogva drága nővérem.
- Anyámék lekésték a repülőt? – kérdeztem reménykedve. Erre Jazz csak kuncogott. Megértem végül is ahelyett, hogy örülnék, inkább azt kívánom, hogy valami közbejött nekik és nem tudtak eljönni.
- Nem! Azért azt nem mondom. – mondta Alice. Hurrá, tényleg nincs akkora szerencsém, hogy ezt a látogatást elhalasszuk.
- Na, akkor gyerünk, mond már! – sürgettem.
- Csak délután érkezik meg a gép. Lekésték igaz. De jönnek a déli járattal.
- Óó. Ez remek. Akkor még van időm idegeskedni. – tényleg remek, legalább időt nyertem és még tudok agyalni egy fél napot, hogy mi lesz délután.
- Nem hiszem, hogy most ideges lennél. – mondta Jasper nevetve.
- Már kezdtem azt hinni, hogy a kert meg a madárcsicsergés nyugtat meg.
Ezen nagyot nevettek.
- Bella! Ebben a helyzetben, szerintem Jasperen kívül senki sem tudna lenyugtatni. – kacsintott felém nővérem.
- Nagyon vicces Alice.
- Hát igen. De nem is zavarunk tovább. Csak gondoltam szólók neked mielőtt vadászunk. – már indultak is az ajtó felé.
- Rendben. Köszi. – mondtam.
- Szívesen.
- Jó vadászatot! – mondtuk mielőtt eltűntek volna.
Egy gyors köszönjük és már az erdőben voltak.

- Remek még van időm. – mondtam sóhajtva miközben visszamásztam, Edward ölébe.
- Ez tényleg jó. Nessi hamarosan felkel. – mondta.
- Igen, én is hallom. Ma La Pushba mennek Jacobbal, hétfőn meg moziba azt hiszem. – mosolyogtam.
- Mi olyan vicces? – kérdezte.
- Emlékszem amikor Jacob és Mike na, szóval amikor nem voltál velem. Jobb, ha megmutatom, mert ezt nem lehet elmesélni. Kiterjesztettem a pajzsom, majd visszaemlékeztem a moziban történtekre. Amikor a karfás képre fókuszáltam, Edward elnevette magát.
- Ez tényleg vicces. De kiváncsi lennék. Ha én is ott lettem volna, akkor megfogtad volna a kezem? – nevetett.
- Hát szerintem akkor csak ketten mentünk volna, és el sem engedtelek volna. – nevettem. Majd ő húzott magához egy hosszú csókra.
- Na. Sipirc a fejemből! – mondtam és visszahúztam a pajzsomat.
- Még mindig nem tudom megszokni, hogy hallom a gondolataidat.
- Ha engedem. – javítottam ki nevetve.
- Hát igen. Ha engeded.
- Jó reggelt! – jött ki Nessi pizsamában, majd lehuppant mellénk a kanapéra.
- Jó reggelt! – mondtuk neki.
- Nincs kedvetek vadászni? – kérdezte nagyot ásítva.
- Nekem van. – mondta Edward.
- Hát egy családi vadászat. Miért is ne? Öltözz fel és mehetünk is.
Épp, hogy befejeztem a mondatom, el is ment öltözni. Nem telt bele másfél perc, és már itt is volt teljes harci díszben.
- Mehetünk!- vigyorgott.

Edwarddal gyorsan felvettük a cipőnket, aztán eliramodtunk hárman az erdőbe. Amikor a folyóhoz értünk egyszerre ugrottunk, nagyon mókás volt. Most hagytuk Nessit vezetni. Körülbelül tízpercnyire a házunktól rátaláltunk hat antilopra. Kettőt- kettőt terítettünk le, amint befejeztük, lassan sétálva vissza indultunk a házhoz.
- Éhesek vagytok még? – kérdezte Nessi.
- Én tele vagyok. – válaszoltam kemény hasamra mutatva.
- Én is. – felelte Edward. Nessi szeme megcsillant és nagy mosollyal kérdezte.
- Verseny hazáig?- majd épp, hogy igent mondtunk elszaladt, mint akit puskából lőttek ki. Kacagva utána indultunk. Edward simán levert minket, lányunk és köztem viszont fej-fej volt az állás.
Amint elértük a teraszt nevetést hallottunk az erdőből.

- Szia Jake! – mondta Nessi amint Jacob kiért a fák közül.
- Sziasztok! – mondta.
- Hello! – válaszoltunk egyszerre Edwarddal.
- Akkor mi mennénk.
- Nessi, mi is lesz a program? – kérdeztem szemöldököm felemelve.
- Anyu! – forgatta a szemét – motorozás, nevetgélés a többiekkel, este tábortűz. Ja és el ne felejtsem délután sziklaugrás – vigyorgott.
- Ugye a végét nem gondoltad komolyan? – vontam kérdőre.
- Az anyai szigor. Hát persze, hogy nem. – mosolygott.
- Bells, Bells. Pedig úgy emlékszem, hogy te is leugrottál. – heccelt Jacob.
- Farkas fuss, amíg bírsz. Majd gyorsan oda mentem és vállon bokszoltam.
- Áu. Gondolom most nem tört el a kezed. – folytatta.
- Jake! – mondtam megint.
- Jó nem szóltam. – egy hatalmas vigyor terült szét az arcán.
- Ajánlom is alakváltó! – ezen már szerelmem is nevetett.
- Te kis vámpír. – kontrázott és ő is kuncogott.
- Jacob, mennyünk. – sürgette vigyorogva Renesmee.
- Oké. – fordult hozzá Jacob.
- Jó. Mennyetek csak. Vigyél magaddal Charliehoz ruhát.
- Persze, persze.
- Jó szórakozást!- mondtuk Edwarddal.
- Köszi! – aztán eltűntek az erdőben.
Sóhajtottam egyet. Edward magához húzott, aztán megcsókolt. Majd a derekamat még mindig átkarolva, elindultunk a házhoz.

- Ezek a mai fiatalok. – mondtam.
- Ő mi sem vagyunk abból a szempontból öregek. – nevetett.
Azután beléptünk a házba.
- Sziasztok!- mondtuk.
- Hello!- mondta Emmett a tévé elől, Rose a számítógép elől.
- Többiek? – kérdeztem. Síri csend volt a házban.
- Alice és Esme elmentek kaját venni a szüleidnek. Carlisle és Jasper pedig elmentek vadászni. – mondta Emmett.
- Az jó. De szívesen elintéztem volna én az ételt. – válaszoltam.
- Most már mindegy. – felelte Edward. Aztán leültünk a kanapéra és mi is elkezdtük bámulni a tévét. Anyám ma meg fog érkezni. Hirtelen, nagyon ideges lettem. Aztán a hirtelen gyomorszorítás el is múlt, Jasper jött be Carlisleval az ajtón.
- Sziasztok! - mondták.
- Hali! De örülök neked Jasper. – mondtam sóhajtva.
Ezen nevettek. Aztán teljesen nyugodt voltam.
- Alicek még nem jöttek vissza? – kérdezte Jazz.
- Nem. – válaszolta Edward.

Negyed óra sem telt el és hallottam a dübörgő zenét és az autót, ami lefordult a főútról. Majd fél perc múlva a garázsban állt a citromsárga, Porsche Turbo.
- Halihó! – jött be Alice fülig érő mosollyal.
- Szia! – mondtuk.
Esme fél perc múlva jött utána. Amint a konyha felé mentek, megláttam a kezükben a nagy zacskókat tele étellel és innivalóval.
- Alice, Esme. Ugye nem gondoljátok, hogy anyujék ezt mind megeszik? – kérdeztem mosolyogva. Majd felálltam és kisétáltam a konyhába.
- Jobb félni, mint megijedni. – susogta Esme, miközben pakolta a hűtőbe a tejet. Én is oda mentem a másik nagy csomaghoz és segítettem nekik elpakolni.
- Ne aggódj drágám minden rendben lesz. – mondta Esme majd mellém jött és megölelt.
- Remélem.
- Bella, Renee és Phil, Edward régi szobájában fognak aludni, már mindent megcsináltam. – motyogta Alice.
- Köszönöm.

Mikor visszamentünk a nappaliba, hirtelen elkapott a nevetés. Em és szerelmem a videó játék előtt úgy vitatkoztak, mint két gyerek. Valami Rallys játékkal szórakoztak. Leültem a kanapéra, majd mellém ült Alice és Esme is. A nap nagy részét kellemesen elbeszélgettük. A kora délutáni órák szélsebesen teltek anyám érkezéséig.

Várom a véleményeket! :)

4. fejezet:- Szórakozás

2011-01-09T17:58:00.000+01:00

Kicsit késve, de meghoztam a következő fejezetet.
Remélem tetszeni fog. Ha elolvastátok várom a véleményeket!
Jó olvasást és szép estét mindenkinek! ;)

(BELLA)

Amikor elértünk a házhoz, beparkoltunk a garázsba. Edward gyorsan kiugrott a kocsiból és már is az én oldalamon termett, majd kinyitotta az ajtót.
- Köszi! – majd adtam neki egy csókot. Miközben csókolt neki dőltünk a Volvónak aztán megszakította a csókunkat.
- Szívesen! – mosolygott. Azután újra csókolni kezdett, én a kezemet összekulcsoltam a nyakán, míg ő a derekamnál fogva húzott magához közelebb, már kezdtünk bemelegedni mikor megjelent Emmett.
- Hé, gyerekek! Szobára, ne a garázsba! – majd elkezdett nevetni.
- Nagyon vicces Em. – mondtam – Nem emlékszel? Amikor levertelek szkanderba miben fogadtunk?
- Bocs hugi, de ezt nem lehetett kihagyni. – aztán kuncogva keresett valamit a szekrényekben. Majd szerelmemmel elindultunk a lépcsőn fel a házba egymásnak dőlve.
- Sziasztok! – mondtuk egyszerre.
- Hali üdvözölt minket Alice, aki épp a nappaliban igazgatta a virágokat. Elindultunk Carlisle irodájába, hogy megbeszéljük anyám látogatásának ügyét.
Amint felértünk, bekopogtunk a gyönyörű sötétbarna ajtón.

- Gyertek csak! – szólt Carlisle.
- Szia! Jöttünk megbeszélni anyám látogatását. – mondtam.
- Sziasztok! Persze, üljetek csak le.
- Fogalmam sincs, hogy mit tehetnénk. – vallottam be, miközben leültünk a két fotelben Carlisle íróasztala előtt.
- Őszintén nekem sincs ötletem. – mondta Edward. Carlisle az állához rakta kezét és elkezdett gondolkodni, én és Edward is belemerültünk a lehetőségekbe. Renee pár héten belül idejön. Ha találkoznánk, ha meglátna így. Vagy mit szólna, amikor meglát egy 17 éves lányt, csak úgy a házban lófrálni az én csokoládébarna szemeimmel, és Edward arcvonásaival? Rájönne, hogy a mi gyermekünk. Ebben, teljes mértékben biztos voltam. Anyám rendkívül jó megfigyelő volt.
- Mi lenne ha, elutaznánk? – kérdeztem.
- Szerintem jó ötlet. Nyár van. Egy nyaralás. – mondta Carlisle.
- Hát, nem is tudom. – válaszolt Edward.
Miközben tovább fontolgattuk a lehetőségeinket, hirtelen Alice robogott be az irodába. Szemei, mint egy fekete lyuk.

- Carlisle, Bella édesanyja, péntek reggel itt lesz! – mondta.
- Ne! Az nem lehet! – suttogásnál hangosabban nem tudtam megszólalni. Nem keverhetem az anyámat is ebbe bele. Charlie is eleget tudott. Igaz jó dolog lenne, ha mind a két szülőmhöz közeli kapcsoltba kerülnék. De nem történhet meg, hogy őt is veszélybe sodorjam.
- Még ma elutazunk! – mondtam.
- Nem Bella. Muszáj lesz találkoznod vele, mert addig nem fog elmenni. Azért jön, hogy lásson benneteket. – mondta tovább meredve.
- Ne. – ismét csak suttogni tudtam.
- Nessivel akkor sem találkozhat. – mondta Edward.
Majd hirtelen kinyílt az ajtó és Renesmee jött be. Úgy látszik meg is jött La Push-ból.
- Rólam van szó? – kérdezte.
- Igen. – mondtam suttogva.
- Renee eljön látogatóba. Péntek reggel már itt lesz, és vasárnap távozik. – szólt Edward.
- Nem kéne vele találkoznom.
- Pontosan. – mondtam. Ez egy szinten igazságtalanság vele szemben, de sajnos muszáj lesz.
- Ez megoldható. Pénteken el leszek otthon vagy átmegyek, La Pushba. Szombaton meg vasárnap, lehetek Charlie –nál.
- Oké nagyobb probléma megoldva. – mondtam.
- Nyugalom, mindenre van megoldás. – nyugtatgatott Edward.
Közbe összefonódtak az ujjaink a két fotel karfáján.
- A másik dolog. Mit fog gondolni, miért változtam meg ennyire?- kérdeztem halkan. Miért vagyok olyan sápadt, miért vagyok olyan, mint egy szikla, miért hideg a bőröm és végül mi történ a csokoládébarna szemeimmel? Már hallottam anyám kérdéseit a fejemben. Csak ezen a hétvégén lennénk már túl.
- Drágám. Elmeséljük, hogy amikor hazajöttünk a nászútról valami betegséget kaptál. Ezért voltál kórházban, valamint szükséged volt erre az egészre. Tehát azt mondjuk, amit régebben apádnak. – mondta Edward.
- Ez szerintem is logikus. –helyeselt Carlisle.
- Nem tudom. Szerintem gyanakodni fog. – mondtam végül.
- Majd kiderül.
- Igen. Köszönjük Carlisle. – mondtam.
- Köszönjük. – mondta Edward is.
- Szívesen máskor is.

Majd lassan felálltunk azután kisétáltunk az irodából. Elindultunk a lépcsőn lefelé. Edward és én kéz a kézben Nessi pedig ugyan olyan kecses léptekkel, mint Alice, ment le előttünk a lépcsőn.
- Apu, Anyu! Elvihetem egy körre a gyönyörű musztángomat? – kérdezte vidáman.
- Persze! – majd, nevettünk, ahogy kiszáguldott a garázsba.
Edward és én követtük. Nessi lassan elsétált a motorháztetőtől az ajtóig és az ujját végig húzta a királykék és a gyémántszürke autón. Majd beült a kormányhoz.
- Valaki eljön egy próba körre? – kérdezte nevetve.
- Verseny!- jött be Alice, Jasper, Emmett, Carlisle, Esme és Rosalie.
- Benne vagyok! – nevetett Nessi.
Alice beült a virító citromsárga Porshe Turbójába. Én helyet foglaltam a Ferrarimban, Edward pedig a tavasszal vett szürke Porshejában. Rosalie az M3-masában, Emmett a gyors telepjárójában, Jasper pedig a piros sport kocsijában.
- Óvatosan mennyetek! – intett Esme.
- Csak a régi lezárt autópályán mehettek! – mondta Carlisle.
- Rendben! – mondtuk egyszerre komolyan, mint a gyerekek. Nessi musztángja felmordult, úgy ahogy a mi autóink is.
Majd elindultunk a régi autópálya felé. Amikor odaértünk Emmett kiszállt a kocsiból és eltolta az útlezárást, gyorsan visszaugrott és elindult. Egy kicsivel beljebb a három sávos autópályán felsorakoztunk. Rose, Em, Alice, Nessi, Én, Edward, Jasper. Majd Alice hármat intett és a harmadikra kerékcsikorgással megindult a házi versenyünk.
Nessi tört az élre, majd Alice, Edward, Én, Jasper, Em és Rose. Majd kezdődött az igazi versenyünk.
Edward jobbról az élre tört, majd követtem én is. Fej - fej mellett haladtunk, amikor hirtelen Alice elhúzott közöttünk, és nyomába eredt Nessinek.
- Francba! –mondtam. Majd a gázra léptem, a mutató a 290km/h –hoz közeledett. Az ilyen kis versenyek csupa élvezetet nyújtottak mindenki számára. Általában Alice, Edward, vagy Én szoktunk nyerni. De most ahogy figyeltem az előttem nem messze lévő Mustangot, azt hiszem versenytársunk akadt.

Az autók csak úgy száguldottak az elhagyatott sztrádán. Az utolsó egy kilométerre érkeztünk. Addigra a rangsorunk az lett, hogy Nessi az első, Alice a második, Edwarda harmadik, én a negyedik, és a többiek utánunk.
Majd tökig nyomtam a gázt, így sikerült Edwardot és Alicet leelőznöm. De Nessit nem értem utol. Majd a visszapillantómban megláttam a szürke Porseh-t azután meg a farát bámultam. Edward úgy eltűzött előttem, csak lestem. Emlékszem, amikor a vezetési stílusát értékeltem. Nevettem.
Majd áthajtottuk a Célon. Mindenki lefékezett aztán kipattantunk a kocsikból.
- Nyertem!- kiabálta Nessi.
- Fél orrhosszal! - mondta Edward. Erre Nessi rányújtotta kicsi nyelvét. Majd a hátára ugrott.Nevettünk.
- Azt hiszem a harmadik hely döntetlen. – mondta Alice.
- Hát Alice ez nem a mi napunk! – mondtam kacagva.
- Hát nem.
- Akkor miénk a negyedik hely Jes! – mondta Emmett.
- Majd legközelebb visszavágó!
- Enyém az ötödik. – morogta Rose.
- Semmi gond! Majd legközelebb első leszel Rose!- mondta Nessi. – Talán.
Ezen megint nevettünk. Majd beültünk az autókba és haza száguldottunk.

Otthon kiszálltunk az autókból.
Alice izgatottan felpattan a citromsárga Porsheja motorháztetejére és vidáman kijelentette.
- Ma este vihar lesz, van kedvetek játszani? – hát igen, most már tényleg értettem, hogy hova megyünk. Emlékszem az első játékra. Akkor mutattam be Edwardot apámnak, majd elindultunk a jól ismert tisztásra. Miközben visszaemlékeztem, Em ujjongva várta a játékot.
- Remek, akkor hétkor mehetünk is. – mondta Alice.
- Hova megyünk? – jött be a garázsba Carlisle és Esme.
- Baseballozni. – jelentette ki Jasper mosolyogva.
- Rendben, akkor készítsük elő a dolgokat, öltözzünk és mehetünk. – mondta Esme. Amikor játék jött szóba, mindenki izgatottá vált, még én is. Míg a fiúk bepakoltak a terepjáróba, mi lányok elindultunk átöltözni majd pár perc múlva ők is csatlakoztak. Edward, Nessi és én gyorsan hazaszaladtunk. Amint készlettünk, és visszaértünk már mindenki készen állt a játékra.

- Remek, mehetünk! – jelentette ki Alice.
Emmett, Esme, Carlisle, és Rosalie a terepjáróval mentek, míg mi úgy döntöttünk, hogy futunk.
Mikor ők elindultak, Nessi nevetve elindult az erdőbe.
- Verseny!- kiáltotta, amikor már árkon, bokron túl volt.
- Rendben. – mondta Edward majd utána indult. Nagy mosollyal elindultunk mi is. Most is Edward nyert, utána Nessi majd Jasper. Én és Alice szépen befutottunk utolsónak. Mint mindig most is Esme volt a bíró, én már nem vele álltam a pálya szélén, ha nem játszottam a többiekkel. Míg kijelöltük a pályát Nessi játékosan ráugrott Emmett hátára és cipeltette magát. Majd amikor az első villám végigcikázott a réten, és hatalmas mennydörgés kísérte, Alice megszólalt.
- Kezdjük! – vigyorgott.
Beálltunk a helyünkre. Alice volt a dobó, míg Carlisle volt az, aki ütött. Most már tisztában voltam a szabályokkal. Igaz, azóta sem ültem végig egy meccset sem, amit emberek játszottak. Ez sokkal izgalmasabb volt. Néha volt, aki csalt, és erre káromkodásokat használva szidalmaztuk egymást, ilyenkor Esme gyakran ránk is szólt. Alice a szokásos gyors technikájával dobálta a labdákat, míg mi az alappontok között cikáztunk. Körülbelül egy, másfél órát játszottunk, mikor a végeredmény az lett, hogy Emmették nyertek.
- Legközelebb visszavágó! – mondtam.
- Rendben hugi! – nevetett öblös hangján.
Majd újra bepakoltunk az autóba és elindultunk haza.

Mire mi odaértünk futva, Em a tv előtt ült a fotelban, Rose a számítógépnél ült. Míg Esme befejezte annak a háznak a tervét, amit múltkor elkezdett. Carlisle pedig olvasott egy könyvet. Mikor beléptünk üdvözöltek, majd Emmett megszólalt.
- Hű de lassan futottatok, vagy inkább kocogtatok? – viccelődött.
- Nem Em, gyalogoltunk és még így is csak tíz percel értetek ide hamarabb. – vágott vissza Nessi. Majd még egy kicsit leültünk beszélgetni és egy fél óra múlva elindultunk haza.
Nessi a szobájába ment, míg mi Edwarddal leültünk a nappaliba. Befészkeltem magam az ölébe és elkezdtünk nézni egy filmet. Öt perc múlva csatlakozott Renesmee is, majd mellénk feküdt a kanapéra. Azután együtt néztük mind a hárman a filmet, közben ropogott a tűz a kandallóba.

3. fejezet:- Barátok

2011-01-03T22:03:00.000+01:00

Sziasztok meghoztam a következő fejezetet! :) Remélem tetszeni fog! Egy kis Bella szemszög meg egy hosszabb Edward szemszög lett. :) Amúgy bocsi, hogy ilyen későn hozom, csak tudjátok suli van... A Következő friss csütörtök vagy péntek fele lesz várható! Addig is jó olvasást! :) Amúgy pár sorban véleményezhetitek, nem harapok a kommentekért. :)

(BELLA)

Ma délután találkozni fogok a volt barátaimmal, igaz nagyon várom, de még is van bennem egy kis félelem, hogy mit fognak szólni az új énemhez.
- Mennyi az idő? – kérdeztem az ágyban feküdve, Edwardtól.
- Reggel fél kilenc. – majd mosolygott. Magához húzott és megcsókolt.
- Öltözni kéne. – mondtam, de semmi kedvem nem volt hozzá, itt akartam maradni vele.
- Igen. Mindjárt délután lesz. – mondta, de észrevette a nem akarást a hangomban, azután újra megcsókolt, majd rá feküdtem.
- Aha. Kiváncsi leszek hány ráncuk lesz! - nevettem.
- Hát. Nem tudom de Mike-ot szívesen megnézném. - együtt nevettünk.
Tényleg kelni kellett, majd este folytatjuk gondoltam magamban és elindultunk a gardróbba. Gyorsan felöltöztünk és elmentünk vadászni ketten. Nessi nem akart velünk jönni, mert várta Jacobot.
- Verseny? – kacagtam, és mielőtt válaszolhatott volna el iramodtam a fák közé.
Amikor a folyónál ugrottam, hirtelen mellettem volt.
- A választ megvárni, mielőtt indulsz? – kérdezte kedvenc mosolyom kíséretében.
- Nem vártam meg, mivel tudom, hogy a válasz igen! – tovább futottam.
Majd nevetve követett.

Pár mérföldre ráakadtunk 4 antilopra, a folyó partján.
Kettőt én, kettőt Edward terített le. Kezdtem belejönni ebbe is, vadászat után most már nem néztem ki úgy, mint az első alkalom után. Amint befejeztük játékosan ráugrottam, aztán a földre estünk.
- Szerinted mit fognak szólni, hogy így megváltoztam?
- Hát, szerintem Mike-nak leesik az álla ugyan úgy Jessicanak is.
Angela meg Ben. Őket nem tudom.
- Hát, én sem. Mindegy még van időnk. Mennyi az idő?
- Hát dél körül lehet.
- Hmm..- majd megcsókoltam.
- Most mennyünk, vagy inkább maradjunk? –kérdezte, de szerintem ő is maradt volna, mint én. Gyorsan felálltam és húztam magammal.
- Mennyünk, majd este. – mondtam neki kacagva.
- Majd este. – ismételt – Verseny a házig! – azután eliramodott a fák között.

Nevetve utána siettem, most ő nyert. Bementünk és átöltöztünk. Edwardot néztem miközben öltözött, nagyon jól ált neki a sötétkék farmer és a szürke póló. De, hogy ne keljen rám várnia, gyorsan felvettem egy szűk, szintén sötétkék farmert, egy kék felsővel és egy magas szárú csizmával. Mivel már szeptember van, így ez egy elég hűvös nap volt itt Forksban. Ma is be volt borulva, de szerencsére nem esett. Így is kisebb kabátba kellett mennünk, igaz nekünk teljesen mindegy volt. Először elmentünk Charliehoz, ott töltöttük az időt háromig, azután elindultunk a kávéház felé.

(EDWARD)

- Hát akkor rajta! – mondtam szerelmemnek, aki idegesen ült mellettem.
Befordultunk az utcába aztán megláttam Mike és Ben autóját. Tehát itt vannak majd leparkoltam a két autó mellé.
- Mennyünk. –mondtam neki. Kisegítettem az autóból és emberi tempóval elindultunk a kávézó bejárata felé. Na, már hallottam Mike gondolatait.
„Itt vannak, hát még is csak eljöttek.” Amint beléptünk lassan elindultunk feléjük. Hát nagy meglepetést okozott nekik Bella.
- Sziasztok! – köszöntünk egyszerre.
- Szi-a-a-sztok! – hát Bellának is feltűnt a meglepettség a hangjukban. Szerelmemnek segítettem levenni a kabátot, majd leültünk szorosan egymás mellé, az asztal egyik végébe.
- Huh. Jól néztek ki! Megváltoztál Bella! „Mi van ő is átesett egy plasztikai műtéten?”– Mondta Jessica, persze a másik felét csak gondolatban. Hát ugyan olyan rosszmájú ez a csaj, mint volt. Nem hiába, hogy középiskolába sem bírtam. Eszembe jutott párszor már akkor is, hogy ráférne egy kiadós rettegés. Na, mind egy, ami késik, nem múlik.
- Köszönöm. Ti viszont semmit sem változtatok. – mondta Bella azért én alaposan végig mértem őket hátha még is csak megjelentek azok a ráncok.
- Hát nem nagyon. –mondta Mike. „De te annál inkább. Furcsa. Már ő is olyan, mint a többi Cullen. Nem értem.” Hát jobb is, hogy nem érted Mike.
Majd beállt egy kínos csend. Igazából mindenki Bellán gondolkodott, jobban mondva Jessica és Mike. Angela és Ben nem nagyon foglalkozott evvel.

- Hogy ment az egyetem? – kérdeztem végül csak, hogy tereljem a témát.
- Nekem jól. – mondta Mike. „Gondolom nektek is, hisz a középiskolába is makulátlan jegyeitek voltak. Nem tudom. Nem elég a tökéletes külsejük, de még tanulásban is jók voltak. Na, ez már tényleg gyanús volt.”
- Nekünk is. – válaszolt Angela. Hát persze, hisz Bennel egy egyetemre mentek.
- Nekem is ment. De azért húzós évek voltak. – mondta Jessica. „Hát én meg se kérdem nektek, hogy ment.” Jaj, ezek milyen egy húron pendülnek.
- És ti hogy vagytok? – kérdezte Mike. „ Tökéletesen. Pff!” Bella meg haragudna, ha leütném? Komolyan ez akkora tuskó!
- Köszönjük jól! Túl Jól. – mosolygott rám szerelmem. „ Na, hát gondoltam.” Megint Mike. Most Jassica csendben volt, furcsálltam is.

Hát kicsit feszült lett a hangulat. Szerelmem megfogta a kezem és éreztem, hogy megnyitja a pajzsát.
-„Mi legyen?” – kérdezte gondolatban.
Olyan halkan beszéltem, hogy azt csak vámpírfül halhatta.
- Nem tudom. Mindenki azt kérdezné, hogy mi történt veled. Meg hogy…..
Elhallgattam. Inkább Jassica gondolataira figyeltem, amik igen csak elkalandoztak. „Talán van gyerekük? Vagy esetleg tervezik? Na de először derítsük ki, hogy-hogy hozta magát ilyen formába.”
- Na és Bella. Hogy csináltál magadnak ilyen tök jó alakot? –kérdezte Jessica.
Na, ez tényleg egy érdekes megfogalmazás volt. Jó, hogy nem egyből a plasztikát vetette föl, mint Mike. Komolyan néhány ember olyan. Szerelmem megint megfogta a kezem és megnyitotta a pajzsát.
-„ Mit mondjak?”
- Nem tudom. – mondtam. A legjobb, ha innentől jön a hazudós rész.
- Hát tudod Jess. Őőő. Belejöttem a sportba. Igen tudom nehéz elhinni, de tök jó sportolni. Mármint röplabda, tollas, úszás, futás. – hm. Ez hihető. De már hallottam Miket. „ Tollas? Akkor csak játszotta, hogy nem tud játszani a gimiben?” majd, kontrázott Jessica is „ Remek tollas, el nem felejtem, hogy szegény Mike volt vele mindig egy csapatba.” Szegény Mike?
- Oh. Aha. Mióta sportolsz? – kérdezte a gondolataimban az említett.
- Két és fél éve röplabdázok és tollasozok. Durván egy éve úszok.
- Edward te is sportolsz? –kérdezte Ben.
- Persze! Ti jártok valamilyen sportra? - kérdezte Edward. Na, most nézzük ki mivel tölti az idejét.
- Én nem igazán. –mondta Angela.
- Én sem nagyon. – folytatta Jess.
- Én néha tollasozom. – motyogta Mike.
- Én úszni szoktam. – válaszolt Ben.
- Na, ez nagyszerű!- mondtam bíztatásként.

Jessica elpirult. Na, már megint azokon a bizonyos kérdéseken járt a feje.
Megint megfogta a kezem, szerelmem. Igen ő is észrevette, hogy-hogy elpirult.
- „Mire gondolt Jessica, hogy elvörösödött?” – kérdezte kiváncsisággal.
Nagyon halkan visszasúgtam neki.
- Meg akarta kérdezni, hogy van-e gyerekünk vagy, hogy tervezzük-e. – kuncogott Bella. Én is kuncogtam ezen. Hát van egy tizennyolc éves lányunk.
- Mi olyan vicces? – kérdezte Angela.
- Oh, semmi! Csak eszembe jutott valami. – mondta szerelmem.
- És micsoda? – kiváncsiskodott.
- Áh.. Komolyan nem fontos. –válaszolt.
- Oké.
- Na, akkor valami téma? – kérdezte Mike.

Hallottam a mobiltelefont rezegni Bella a farmerzsebébe. Hirtelen megrezzentem tudtam, hogy Nessi az gyorsan meg is súgtam neki.
- Renesmee. – szerelmem gyorsan kitalált valamint.
- Bocsássatok meg. Ki kell mennem a mosdóba.
- Persze menny csak. – mondta Angela
Gyorsan felállt majd beslisszolt az illemhelyre. Közbe hallgatóztam feléjük, hogy mi lehet Nessivel. De azért a többiek párbeszédébe is néha bekapcsolódtam.
„- Tessék Nessi. –szólt Bella
- Anyu haza jöttünk a sétáról. Átmehetek Jacobbal La Push -ba?
- Persze tőlem, menny csak.
- Oké! Bocsi a zavarásért.
- Semmi. Szia!
- Szia!” Oké tehát Nessi La Pushban lesz. Nem tudom még mindig nem barátkoztam meg annak a gondolatával, hogy Jake a család tagja lesz. Talán.
- Bocsássatok meg - szólt Jessica majd elindult ő is a mosdó felé. Na, most négyszemközt csak kiböki amit akar.

„- Rosszul vagy? – kérdezte Bellától.
- Nem, semmi bajom.
- Őőő. Először azt hittem. Huh. Ez kínos.
- Na, mond csak. – bíztatta szerelmem.
- Őőő. Azt hittem terhes vagy, hogy azért vagy rosszul. – na, csak sikerült neki.
- Nem, nem, nem. Nem vagyok terhes.
- Ja, oké. Bocsi. De ha már itt tartunk. Tervezitek? – kérdezte kiváncsian.
- Még nem tervezzük. – hallottam a mosolygást a hangjában.
- Oké. Bocsi, hogy ilyeneket kérdezek.
- Semmi gond. És te tervezed, hogy férjhez mész?- ú. Szegény pasas.
- Őőő. Nem igazán. De te hamar férjhez mentél. Hat éve?
- Igen annyi. Na de szerintem mennyünk vissza.
- Persze. „

Jöttek is ki, először Jess majd Bella.
- Na, mi tartott eddig? – érdeklődött Mike.
Na, erre nem nagyon válaszoltak a lányok. Innentől voltak közös témáink, egyetemi viccek, sztorik, visszaemlékezés a gimnáziumra. Majd este fele már mi mentünk is.
- Azt hiszem, hogy mi nekünk mennünk kéne. – mondtam.
- Igen szerintem is. – válaszolt Bella.
- Na, akkor mi megyünk. További jó szórakozást. – majd mi lassan felálltunk. Ismét felsegítettem a kabátot szerelmemre, én kezet fogtam a fiúkkal a lányokat megöleltem, Bella pedig megölelt mindenkit majd köszöntünk.
- Sziasztok! – mondtuk egyszerre.
- Sziasztok – elköszöntek.
Lassan kimentünk a kávézóból. Majd oda mentünk a kocsihoz. Kinyitottam Bellának az ajtót majd becsusszant. Emberi tempóval megkerültem a kocsit majd beszálltam én is.

- Elég jól ment. De azért Jessica csak kibökte. –mondtam nevetve.
- Hát igen. Kínos volt. – ő is nevetett.
- Nessi La Pushba van.
- Tudom. –mondtam.
- Majd gondolom Jacob haza hozza. De ha nem szerintem hívni fog.
- Igen. – értettem egyet.
- Na, mennyünk haza. – mondtam mosolyogva.
Majd a gázra léptem.

Várom a véleményeket! :)

2. fejezet:- E-mail

2010-12-31T10:35:00.000+01:00

Sziasztok! Hát el is készült a második fejezet. Új év alkalmából már most fel is raktam mivel délután már nem lesz időm frisselni. Mindenkinek piában, röhögésben gazdag Újévet! =P
Remélem ez a rész is tetszeni fog nektek.. :) A következő fejezet időpontja jobb oldalt lesz látható. Valószínűleg csak heti 1-2 friss lesz ezen túl a suli miatt! :) Jó olvasást!

A végért bocsi! :P

(BELLA)

Este mikor haza értünk a Partiról Edward leült tévézni a kanapénkra én pedig mellé ültem, majd az ölébe húzott. Renesmee a szobájában internetezett az új laptopján. Miközben mi tv-ztünk, eszembe jutott, hogy meg kéne néznem az e-mail-jeim.
- Pillanat mindjárt jövök. – mondtam mosolyogva Edwardnak.
Majd megcsókoltam.
- Hova is mész? – kérdezte és szorosan magához ölelt.
- A laptopomért. Meg kéne néznem pár levelet.
- Ide hozzam? – kérdezte.
- Nem majd én! – most ő csókolt meg.
Aztán sietve a szobánkba mentem a laptopomért. Ez már nem a régi ócskavas volt, hanem egy új. Edward csak úgy kicserélte nekem, aminek persze kivételesen örültem, mert a régi már lassan el sem indult ez viszont nagyon gyors volt. Amint megtaláltam vissza is mentem, majd visszabújtam Edward ölébe.

- Na, nézzük.
Miközben indult a laptopom, a tv-ben egy horror filmet adtak le. Egy vámpíros horror filmet. Azt hiszem még emberként láttam, de most nem érdekelt annyira.
- Na, ez jó! Ki volt az-az ember, aki ilyet kitalál? – nevetve kérdezte Edward.
- Hát, vannak ilyenek. Tudod az emberek még nem igazán láttak valódi vámpírt.
- De most komolyan. Koporsó. Nap. Meg még az a karó. Nevetséges.
- Hát, míg nem jöttem Forksba, és nem vetettem szemet egy „fiúra”, addig én sem hittem, hogy egy vámpír nézhet ki másképp. De a mese valóra vált, igaz nem kellet se koporsó, se karó. De kell valami legenda is. – nevettem. Igen ez a mi kis mesénk volt, gondoltam. Harcokkal, életveszéllyel, barátokkal és szerelemmel.
- Biztos, hogy fiúra vetettél szemet? – kérdezte, és nevetett.
- Hát, nem épp. De a többi titok.
- Oh. Micsoda nagy titok. És ki volt az a fiú? Ha fiú volt. – kérdezte mosolyogva.
- Őőő… Úgy emlékszem Edward Cullen-nek hívták.
- Aha, értem. – majd kedvenc mosolyomat villantotta meg. – Szeretlek.
- Én jobban! Már mutattam.
- Döntetlen?
- Talán, lehet róla szó. – mosolyogtam. Majd megcsókoltam, mielőtt elfelejtettem volna, hogy E-mail-eket akarom megnézni abba is hagytam. Értetlenül nézett rám, majd rámutattam a bejövő honlapra, elmosolyodott és tovább nézte a filmet.

- Na, jó nézzük. – motyogtam, és megnyitottam a leveleket. Jött egy anyámtól, egy Jessicatól és egy Angelatól. Általában velük szoktam levelezni. De volt, hogy már mások is érdeklőttek felőlem meg Edward felől.
- Na, nézzük Renee mit írt. – Edward kuncogott mögöttem.
- Mi az? – kérdeztem.
- Semmi. – nézett rám ártatlanul.
Miközben megnyitottam a levelet rá sandítottam. Továbbra is ártatlan képet vágott. Aztán elkezdtem olvasni a levelet.

„Szia Drágám!
Hogy vagytok? Hogy van Esme és Carlisle?
Jó lenne találkoznunk. Nem írtad, hogy jönnétek, így úgy gondoltam, majd valamikor mi mennénk. Remélem nem baj. Nem zavarunk sokáig, ha kell, akkor csak jövünk meg megyünk. A jegyeket lefoglaltam már, kicsit hamarabb, hogy olcsóbb legyen, mert most volt valami akció. De nyugodj meg, nem most mennénk, majd pár hét múlva. Phil nagyon jól játszik mostanában. Üdvözletét küldi. Várom válaszod. Szeretlek!
Anyu”

Kétszer olvastam el mire megértettem. Anyu el fog jönni, és kiderül minden.
- Ez nem lehet igaz! Ez – ez. – elhallgattam nem tudtam mást mondani.
- Mi az Bella? Mi a baj? – kérdezte Edward.
- Anyu eljön. Meglátogat. – megint elhallgattam.
Elkezdett gondolkodni. Majd megszólalt:
- Beszélnünk kell Carlisleval! Majd valamit kitalálunk.
- Igen beszélünk, és majd visszaírok neki. Gyorsan megnézem a többi levelem és mennyünk!
- Oké. Nyugodj meg, valamit csak kitalálunk.
- Oké. – vettem két mély lélegzetet.
A másik levél Jassicatól jött.

„ Szia, Bella!
De rég találkoztunk. Már az egyetemet is kijártuk. Hamarosan, visszamegyek Forksba. Remélem, látjuk egymást vagy is szeretném. Péntek este érek haza. Vasárnap találkozunk a kávézóban délután öt óra körül? Ott lesz Mike meg Angela és Ben. Várunk téged és Edwardot.
Puszi! Jassica”

Na, egyre jobb ennyit a nyugis életről. Ez a nyár szörnyű lesz, ha így folytatjuk.
- Remek. Jassica, Angela és Ben és Mike találkozni akar velünk holnap.
- Ebből nem lehet baj. Szerintem elmehetünk.
- Remek! – most már mérges lettem. Miért nem elég, hogy Renee látogatóba jön. Még a volt iskolatársak is most akarnak találkozni velünk? Végül is ez nem nagy probléma, de hát..
- Nyugodj meg. Mennyünk beszéljünk Carlisleval.
- Jó, persze. Bocsi.
- Semmi gond. Túl leszünk ezen is volt már nagyobb gondunk is. Ez ahhoz képest semmi. Na, mennyünk.
- Rendben

Gyorsan felvettük a cipőnket majd átrohantunk az erdőn. Amikor a házhoz értünk lassan felmentünk a lépcsőn majd bementünk.
- Sziasztok! – mondtuk egyszerre.
Majd mindenki köszönt egy, Szia vagy Hello-t. Emmett és Jasper a nappaliban sakkoztak, Alice a számítógépen keresgélt, Rosalie egy divatlapot olvasott, míg Esme egy házat tervezett az asztalnál.
Felmentünk a lépcsőn egyenesen Carlisle irodájába.
- Szia Carlisle! – köszöntünk.
- Sziasztok! Miben segíthetek? – kérdezte kedvesen.
- Bella kapott két e-mailt. Az egyik Renee-től jött és pár héten belül meglátogatnak Phillel, a másik pedig Jessica-tól jött holnap szeretne velünk találkozni. Vagy is nem csak ő, ha nem Mike, Angela, Ben. –mondta hadarva Edward. Francba! Gondoltam magamba, Angela levelét nem olvastam el..
- Oh. Szerintem az osztálytársakkal való találkozás nem rossz ötlet. Nem lehet belőle gond. De Renee nagyobb probléma ezt még át kellene gondolnom. Holnap ezt megbeszéljük és valami jót ki kell találnunk. Ha nincs más lehetőség, akkor be kell avatni úgy, mint Charliet. De ezt nem hiszem, hogy szeretnénk.
- Nem!- vágtam rá egyből- Nem tudom, mi lenne a helyes. Szeretnék anyával beszélni. De közben a tikunkat is szeretném védeni. – rosszul voltam. Edward szorosan magához húzott, még van pár hetünk gondolkodni ezen. Nyugi. Mondtam magamnak majd vettem két mély levegőt.
- Jó kitalálunk valamit, anyura. Akkor vasárnap elmegyünk a kávézóba. –mondtam.
- Igen!
- Rendben köszönöm Carlisle!
- Én köszönöm, hogy szóltatok.
- Természetes, akkor szerintem mennünk kéne. –mondta Edward.
- Renessmee-nek nem is szóltunk, hogy eljövünk. –mondtam gyorsan.
Sietve lementünk a lépcsőn. Majd az ajtóból mondtunk egy gyors „Viszlátot”, és futottunk is haza.

Amint hazaértünk, Edwardnak csörgött a mobilja, valakivel beszélt. Míg telefonált benéztem Nessihez.
- Hol voltatok?- kérdezte.
- Carlislenál. De nem fontos.
- Oké, rendben.
- Milyen az új laptop?
- Remek, imádom! De a Mustang verhetetlen. –nevetett.
Ezen én is nevettem. Várható volt, hogy szeretni fogja, autókban és gyors dolgokban apjára ütött.
- Bella? – szólt Edward a nappaliból.
- Igen?
- Telefon!
- Mindjárt jövök. – mondtam Nessinek.
- Oké, menny csak.
Ki is értem a nappaliba.
- Ben az és átadta Angelának. Szeretne veled beszélni. – mondta mosolyogva.
- Oh.. Hát persze.
Átadta a telefont majd elment Nessihez.

- Haló? – szóltam a telefonba.
- Szia! Itt Angela.
- Szia.
- Bocsi, hogy zavarlak, de nem válaszoltál az e-mailomra és megijedtem, hogy nem kaptad meg és, hogy nem jössz. Meg a mobilodon sem értelek el.
- Oh. Megkaptam épp most olvastam és elmegyünk, persze. Nem hagyok ki ilyen lehetőséget. Őőő.. Azért nem értél el, mert új telefonom van és új számom majd megadom vasárnap. – motyogtam.
- Oké rendben.
- Oké! Akkor majd vasárnap beszélünk.
- Igen. Akkor!
- Szia!
- Szia!

Ez gyors volt. Leraktam a telefont az asztalra. Majd lassan bementem a szobába.
- Na? – kérdezte Nessi. –Még hogy semmi.
- Elmondtad? – ekkor Edward ismét roppant ártatlan képet vágott.
- Vasárnap nem leszünk. Lesz akkor valami programod? – kérdeztem Nessit.
- Őőő.. Nem tudom. Lehet, hogy elrángatom Jacobot sétálni.
Ezen nevettünk Edward-dal.
- Szép lesz. Oké nekem mindegy.
- Részemről is. – mondta Edward. – Csak óvatosan a rángatással szőrme bundája van! Lehet, hogy nem kellemes, ha rángatod.
Ezen együtt nevettünk.

Oké akkor Nessi Jacobbal lesz, mi a volt iskolatársainkkal.
- Jó vigyázok! Ha már erősebb vagyok, mint egy szokványos lány. – nevetett.
- Igen!- szólt Edward- Volt kitől örökölni izmokat. – kacsintott egyet felém.
- Ja ja.. Az szép kis erő volt. –sóhajtottam.
Edward és Nessi együtt nevettek rajtam. Én válaszul kinyújtottam rájuk a nyelvem. Tényleg csak egy évig tartotta a szuper erőm. Pedig élveztem.
- Na, én szerintem megyek aludni. Holnap nem akarok fáradt lenni.
- Oké! Jó éjt! – mondtam.
- Aludj jól!- mondta Edward.
Kimentünk a nappaliba majd megnéztük annak a vámpíros filmnek a végét.
- Megyünk? –kérdeztem Edwardot mosolyogva.
- Hova?
- Háló szobába.
- Persze! – nevetett.
Amint beértünk, rá vetettem magam. Majd bele merültünk az éjszakába.

Várom a véleményeket! Lehet kommentelni! =P =D

1. fejezet: - Szülinap

2010-12-30T11:51:00.002+01:00

(BELLA)

Egy gyönyörű szombati nap vette kezdetét. Edwarddal kényelmesen feküdtünk az ágyon. Már hat és fél éve voltunk utoljára veszélyben. A Volturi már nem is foglalkozott velünk, utoljára három éve találkoztunk, amikor ellenőrizték Renesmeet, azóta nyugalmas napokat élünk együtt.
Edwarddal a Dartmouth-t is kijártuk az a négy év nagyon mókás volt. Amikor beléptünk első nap, kézen fogva az iskola aulájába, mindenki megbámult. Általában éjszakai kurzusokra jelentkeztünk és majdnem minden órán együtt voltunk. Barátokat nem igen szereztünk, mindenki került minket, mint itt a Forksi suliban a családtagjaimat. Hamarosan el kell majd mennünk Forksból és újra kezdeni a középiskolát. Utána újra és újra. Sóhajtottam.

- Mi az? –kérdezte Edward mosolyogva.
- Semmi. Csak gondolkodtam a sulin, hogy még hányszor fogjuk végigjárni. – hát még elég sokszor kuncogtam. Majd egy kismadár repült az ablakunk alatti rózsabokorra és aranyos csiripelésbe kezdett.
- Kelnünk kéne. Ma van Nessi szülinapja. – mondta Edward.
- Igen, tényleg kelni kéne. Alice mérges lesz, ha nem leszünk ott időben. – ezen elmosolyodtam. Ha Alice partira készül, mindennek tökéletesnek kell lennie, és persze senki sem késhet, főleg nem a szülinapos.
Majd lassan elindultunk a nagy gardróbunkba. Már nem volt nehéz kiigazodni benne. Alice, Renesmee, Rosalie és én minden hónapban egyszer, bevásárló körútra indultunk, hogy feltöltsék a gardróbokat. Igaz, ez nem volt a kedvenc elfoglaltságunk Nessivel de muszáj volt, mert drága nővérem úgy sem hagyna békén addig, míg el nem megyünk vele valamint, amúgy sem szerette, ha ugyan azt a ruhát kétszer vettük fel.
- Mibe vagy ennyire belemerülve? – kérdezte.
- Semmi különös. – mondtam nyugodtan.
Mikor készlettünk az öltözködéssel, ami durván másfél percbe került, magához húzott majd megcsókolt. Majd a nekem rövid csók után elindultunk a kis kőfolyosónkon Nessi szobájába.

Benyitottunk és egyszerre mondtuk:
- Boldog szülinapot Ness! – ezen Edwarddal kacagtunk egyet, majd Renesmee is csatlakozott.
- Köszi, anyu, apu! – majd megölelt minket.
- Mehetünk? Alice már nagyon vár.
- Persze! Kész vagyok!
Lassan elindultunk az ajtó felé mind a hárman. Ahogy kiléptünk elkezdtünk futni. Én Edwarddal kézen fogva futottam, előttünk pedig Nessi. A házunk nem volt messze a Cullen villától így pár perc alatt odaértünk.
Futás közben a pajzsomat megnyitottam, és megkérdeztem Edwardtól:
- Alice, ezt is túlzásba fogja vinni. Igaz? – mosolyogtam.
Majd ő is mosolygott:
- Alice már csak Alice.
Nessi, meg fordult.
- Lemaradtam valamiről?
- Nem, semmiről. –mondtam neki aztán elmosolyodtam.
Amikor odaértünk a házhoz, lassan felsétáltunk a lépcsőn.
- Mindenki itt van. –mondta Nessi - Nem kell ekkora felhajtás, csak tizenhét vagyok. És? Elméletileg már nem növök. Szóval nem tudom, miért kell ezt csinálni. – majd sóhajtott. Ezen kuncogtunk.
- Ezt tőled örökölte. – nevetett szerelmem.
- Igen. Anyja lánya. – én is nevettem. Majd magához húzott egy csókra.
- Hé, fiatalok. Nem igaz, hogy nem bírjátok ki estig. – jött Emmett a bejárati ajtó felé. Hát igen a humorzsákunk mindig jókor van jó helyen.

Inkább nem válaszoltam neki, így bementünk. Szép színes szalagokkal és virágokkal volt minden díszítve. A nappali közepén, a kis asztalon volt egy picike torta, melyen az állt „ Boldog 17. Szülinapot Renesmee!” . Hát drága nővérem ezt sem aprózta el. Ismét minden, a tökéletes partijaira emlékeztetett.
Amint elértünk a nappaliba, az egész családunk megjelent, Jacob is.
Alice volt az első, aki egyből megölelte Nessit. Majd együtt mondták:
- Boldog Születésnapot!
Lányunk erre tettetett egy kis mosolyt. Tényleg úgy utálta a Partikat, mint én.
- Nessi tiszta anyukád vagy! Te sem vagy boldogabb amikor szülinap jön szóba. – mondta Alice.
- Hát nem épp ez a kedvenc ünnepem. Ez azért rossz, mert minden évben ünnepeljük, vagy is mostantól mivel már két hónapja nem növök, és örökre tizenhét maradok. – majd sóhajtott.
- Igen. Most ha úgy vesszük velem egy idős vagy, és Bellánál egy évvel fiatalabb. - mondta Edward mosolyogva.
- Apu, te több mint száz éves vagy. Anyu te 25. Szóval én így számolok. De ha a növekedésemet 18 évbe számolnánk, hát akkor mindenki idősebb lenne. – nagyot sóhajtott. Ezen nevettünk.
- Jó, igazad van. De nekem is. – mondta Edward.
- Apja lánya. – mondta Emmett nevetve.
- Anyja lánya is. Nem szereti a tökéletes Partikat. – fintorgott Alice.
Megint mindenki nevetett.
- Alice! De az esküvőt köszönöm! Az csodálatos volt! – mondtam neki őszinte mosollyal. Miközben átkaroltuk egymást Edwarddal.
- Én mondtam, hogy meg fogod azt még nekem köszönni!- incselkedett. – Na, akkor lássuk az ajándékokat.
- Uhh… De nem muszáj még! Rá érünk, előttünk az egész nap. – mondta Nessi.
- Most. Délelőtt jó dolog ajándékot kibontani. – mondta Rose. Angyali mosolyával.
- Na, jó. – fintorgott.
- Nem olyan szörnyű, nagynénéd már művelt velem rosszabbat is. Például az Érettségi utáni Parti. – Bele borzongtam. Akkor derült ki, hogy Victoria akar megölni egy csapat vámpírral. Erre rám öltötte kicsi nyelvét.

- Ez más. Csak egy kis csomag, amiben van egy kis ajándék.
- Igen! Na, ez a bökkenő. - sóhajtott - Jó, lássuk azokat az ajándékokat! – mondta Nessi.
- Oké!
Edward előhúzta a farmer zsebéből, az ajándékunk kulcsát.
- Ezt tőlünk kapod. –mondtam.
Erre már egy őszinte mosolyt kaptunk válaszul és átadtuk neki a kulcsot. Mivel lányunk hivatalosan is nagykorú lett és hivatalosan is szerzett jogosítványt, így Edwarddal egy autót vettünk neki.
Mikor a kezében jobban megvizsgálta a kulcsot, kisebb sikításban tört ki.
- Váo. Egy autót kapok születésnapomra? – kiáltotta.
- Igen. Pontosabban egy „Kék Ford Mustang -ot”. – mondta Edward.
- Ez mesés! Apu, Anyu! Nagyon, nagyon, köszönöm!
Oda ugrott mellénk és szorosan megölelt minket, majd folytatódott az ajándékozás.
- Ezt tőlünk kapod. - mondta Alice, Rose és Esme.
Egy nagy, lapos, rózsaszín masnis doboz volt. Nessi lassan kibontotta, majd a dobozban, egy szép fehér ruha volt.
- Ez nagyon szép. Köszönöm! – mondta. Majd őket is egyesével megölelte.
Majd jöttek a fiúk is.
- Ezt pedig tőlünk kapod. –mondta Emmett, Jasper és Carlisle.
Egy nagyobb doboz volt.
Nessi óvatosan nyitotta ki, volt benne egy laptop.
- Köszi! Ez nagyszerű! – mondta vidáman. Azután őket is megölelte.
Végül Jacob ajándéka következett. Amit én kaptam tőle évekkel ezelőtt karkötőt, az otthon van a kis ékszeres dobozomban. Már csak a gyűrűmet hordom, úgy ahogy Edward is. De Nessi imádta Jacob kézzel faragott ajándékait. Kapott már karkötőt, gyűrűt.
- Ezt tőlem kapod. –mondta mosolyogva Jake.
Ezt is szépen kibontotta, a dobozba egy nyaklánc hevert. Egy faragott fél holddal, és mellette két mozijegy feküdt.
- Oh! Köszönöm Jacob! – majd őt is szorosan megölelte.
Jacob nagyon szerette Nessit. Ő vele történt meg a bevésődés, így egy napon számítottunk rá Edward-dal, hogy Jacob valamikor családtag lesz. De kitudja. Edward szerint, ha lenne olyas valaki, akkor Nessi tudna rosszabbat is választani.
- Edward, Bells. Ha nem bánjátok, pénteken elhívnám Nessit moziba. – mondta Jacob.
- Persze tőlem rendben. – mondtuk egyszerre.
- De Renesmee-től függ. – mondta Edward kacsintva.
- Apu! Persze Jacob! Mehetünk! – mosolygott.
Dél körül megérkezett Charlie is. Ő egy gyűrűt adott Nessinek. Ez az ékszer is nagyon tetszett neki. Majd a nap további része is zökkenőmentesen zajlott.
Ekkor még nem is gondoltam, hogy este milyen hírek fogadnak.

Várom a véleményeket! :)

Sziasztok!

2010-12-29T18:09:00.000+01:00

Hát megnyitottam életem első Blogját. =) Remélem tetszeni fog a sztorim.

Kezdő vagyok, szóval ezt nézzétek el nekem. De hát majd csak fejlődök valamerre. =D
Annyit kell tudni erről a sztoriról, hogy ez már régóta íródik de még nem volt kedvem, és időm feltenni. Na de most megtört a jég.
Itt van egy kis bevezető a történetembe. =)

Teli Hold

ELŐSZÓ

Egy sorozat folytatása a Cullen család minden napjairól. A történet hat és fél év után folytatódik, mikor Renesmee már elérte maradandó korát.
Kiderül, hogy Bella miként fog találkozni édesanyjával Reneevel, valamint a gimnazista barátaival. Betekinthettek a család minden napjaiba, sok-sok vidámsággal, szórakozással körülvéve. Majd fény derül Renesmee és Jacob kapcsolatára, de a dolgok tovább bonyolódnak, feltűnik két idegen. Renesmee és Jacob választásra kényszerülnek? Vajon a bevésődés, és a szeretet, a barátság egyben tart egy kapcsolatot? Ismerd meg a telihold varázsát!